6 °C Budapest
Neon artist working on piece for sign on work table in industrial loft

Ez a magyar KKV-k egyik nagy rákfenéje: így lehetne rajta segíteni

MTI
2022. január 21. 11:02

Az elmúlt 1,5-2 évben érezhetően hosszabbodtak a fizetési határidők. Kis- és középvállalkozások széles köre számára ez komolyan hátráltathatja a likviditás fenntartását - áll egy friss közleményben.

Magyarországon a vállalkozások közel 60 százalékára jellemző, hogy egyéb kikötések nélkül belemegy a fizetési feltételek enyhítésébe, amely arány európai összevetésben kifejezetten magasnak mondható – mutat rá az MNB egy korábbi elemzése. A járvány és annak nyomán a bekövetkezett gazdasági visszaesés hatására ráadásul ágazatok egész sorában a fizetési morál mérséklődését lehetett tapasztalni. A Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) 2021 első félévéről készített kutatása szerint például a társaságok 64 százalékának akad legalább egy olyan üzleti partnere, amely késedelmesen fizetett. 

Ezzel párhuzamosan – a BÁV Faktor piaci visszajelzései alapján – a fizetési határidők növekedése is érzékelhető volt az elmúlt 1,5-2 évben. Kis- és középvállalkozások (kkv) például multinacionális cég beszállítójaként rendszeresen találkoznak 90 napos fizetési határidőkkel. Ez pedig mikrocégek tömegeinek a létét nehezíti. A hosszú, akár 3 hónapot meghaladó fizetési határidők az FMCG szektorban jellemzőek, míg 30-90 nap közöttiek az építőipar,a gép- és könnyűipar, illetve egyes szolgáltatások esetében gyakoriak - írja közleményében a BÁV.

„A pandémia alatt a kkv-k érzékelhetően nagyobb hangsúlyt fordítanak a likviditási helyzetük folyamatos fenntartása. Ebben jelentős szerepet kaphat a jövőben a kereskedelmi faktoring. Amennyiben az Európai Uniós számokat vesszük alapul, akkor a jelenlegi szintekhez képest a hazai faktorálás kiugróan nagy piaci növekedési lehetőség előtt áll. Ehhez hasonló fejlődési potenciált a honi pénzügyi ágazaton belül nem igazán találni. Ennek kiaknázásához azonban szükség van arra, hogy a faktorházak olyan termékfejlesztésekkel, innovációkkal álljanak elő, amelyek segítségével a szolgáltatás a cégek számára gyorsan, könnyen és ügyfélbarát módon elérhető” – hangsúlyozta Rátkai Tamás, a BÁV Faktor vezérigazgatója. 

A KSH friss számai szerint jelenleg Magyarországon mintegy 520 000 társas vállalkozás működik. Ebből alig 5 000 faktorál. Az Európai Központi Bank egy friss összesítése szerint viszont az uniós vállalkozások mintegy 9 százalékánál finanszírozási forrásként a faktoring megoldásként jön szóba. Ezt alapul véve a hazai növekedési lehetőség igencsak tetemes, hiszen az uniós számok alapján itthon reális esély van arra, hogy egyre több társaság igénybe vegye ezt a szolgáltatást.  

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A fejlődésnek vannak is jelei 2020-ban – a megelőző évihez képest – 23%-os növekedés után, összesen 3225 milliárd forint volt a teljes faktorált hazai forgalom. Idén minden esély megvan a további előrelépésre, hiszen a 2021 első félévben a faktorált forgalom elérte az 1660 milliárd forintot, ami a tavalyi teljesítményt kereken 10%-kal haladja meg.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem