A cukrászdai sütemények ára az emelkedő működési költségek miatt tovább nőtt, így egy szeletért ma már átlagosan 1300–1700 forintot kérnek el.
Múlt héten vágott kamatot a jegybank, és az érvényben lévő szabályozás szerin napokon belül a kedvezményes személyi kölcsönök THM-je is ennek fényében változik a magyar bankoknál. A THM-plafon csökkenése a Pénzcentrum számításai szerint 2-3 százalékos törlesztőrészlet-csökkenést is jelenthet az idei évben. A már kedvezményesen, de még az 5,9 százalékos THM-plafon mellett felvett kölcsönökre ugyanakkor visszamenőleg nem vonatkozik a módosítás.
Mint arról múlt héten a Pénzcentrum is beszámolt, az MNB - kisebb meglepetésre - kamatot vágott. 2016 májusa óta 0,9 százalék volt a jegybanki alapkamat, a Monetáris Tanács döntése értelében azonban, június 24-től 0,75 százalékra csökkent az irányadó ráta. A döntés természetesen hatással van a lakossági hiteltermékekre és a befektetések hozamára is - ezekről ebben és ebben a cikkünkben írtunk részletesen -, ugyanakkor többnyire csak fokozatosan jelenik majd meg a termékek kondícióiban.
Mint bizonyára tudod, a kormány 2020. március 19-től maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). A rendelet szerint a zálogjoggal nem biztosított fogyasztói hitelek esetén a THM nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat öt százalékponttal növelt mértékét. Ez a korábbi jegybanki alapkamat (0,9%) esetében 5,9% volt, az új ráta (0,75%) szerint azonban 5,75 százalékra esik a THM maximális értéke. A módosításra viszont picit vári kell!
vázolta a Pénzcentrum megkeresésére Veres Patrik, a Bank360 hitelszakértője.
És hogy ez a fenti példa esetében mit is jelent pontosan? Nos, ehhez érdemes megnézni, hogy a jelenlegi THM-plafon mellett hogyan is festenek a legjobb konstrukciók. Nos, a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátora szerint 2 millió forintot, 72 hónapos futamidővel, 32-33 ezer forintos kezdeti törlesztővel vehetünk fel. Mindezt figyelembe véve tehát július 1-től arra számíthatunk, hogy a kezdeti kedvezményes törlesztőrészletek hozzávetőlegesen 2-3 százalékkal lehetnek alacsonyabbak, mint a még 0,9 százalékos jegybanki alapkamathoz igazított kölcsönök esetében.
Továbbra is érdemes azonban nagyon körültekintően választani, hiszen a legtöbb bank - élve a hatályos jogszabályok adta lehetőséggel - kizárólag az idei évben biztosítja a kedvezményes kamatot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a legtöbb banknál a kedvezményes személyi kölcsön kamata 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ez azért is érdekes, mert a személyi kölcsönök piacán mostanra gyakorlatilag eltűntek a változó kamatozású termékek, így még egy 10 millió forintos összeg esetében is, a teljes futamidőre vonatkozóan azonos törlesztőrészlettel kalkulálhatott az igénylő. Aki tehát most nem elég körültekintő, az könnyen belefuthat abba a hibába, hogy a kedvezményes kamaton felvett kölcsönre később a gatyáját is ráfizeti majd.
És a legtöbb banknál konkrétan erre számíthatnak a kölcsönt igénylők. A Pénzcentrum piaci körképe szerint a legtöbb szolgáltató úgy oldotta meg a termékfejlesztést, hogy megtartották régi konstrukciókat, és azok kamatát igazították a rendeletben meghatározott kamatszinthez, ami azt jelenti, hogy a kamat - és így a törlesztőrészlet is - aszerint változik majd jövőre, hogy mit tudott a konstrukció a válsághelyzet előtt. Nézzük néhány bank példáján a konstrukciók változását:
Mint azt példaszámításunk is egyértelműen bizonyítja, vannak hitelintézetek, ahol jelentősen megugrik a THM és így a törlesztőrészlet is az állam által biztosított kamatkedvezmény kifutása után. Az OTP Bank esetében például az 57 ezer forintos kezdeti törlesztő majdnem 72 ezer forintra ugrik 2021 január 1-től, ami több mint 25 százalékos emelkedést jelent a törlesztőben. Ezzel szemben akad olyan pénzintézet is, amelynél csak alig-alig változnak a kondíciók. Éppen ezért érdemes nagyon körültekintően választani; ehhez ajánljuk a Pénzcentrum kalkulátorát is.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







