14 °C Budapest

Ezek a hitelesek nem érzik a csökkenő alapkamat hatásait: rengeteg magyar viszont örülhet

2020. június 23. 17:21

Négy év után ismét csökkentette a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A Bank360.hu körüljárta, hogy mit jelent a kamatcsökkentés a fogyasztási és jelzáloghitelekre nézve.

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal rekord alacsony szintre, 0,75 százalékra csökkentette az irányadó rátát. A Bank360.hu megvizsgálta, milyen hatással lehet a lépés a lakossági hitelekre.

Csökken a THM-plafon az idén igényelhető fogyasztási hiteleknél

A járvány miatt bevezetett THM-plafon egészen eddig 5,9 százalék volt, hiszen a rendelet alapkamat + 5 százalékot határozott meg. Ez azt jelenti, hogy július 1-től legfeljebb 5,75 százalék lehet a személyi kölcsönök, áruhitelek és hitelkártyák THM-e az idei év végéig. Ez egy 2 millió forintos, 72 hónapra felvett személyi kölcsön esetében nagyjából 5-6 ezer forint kedvezményt jelent év végéig.

Csökkenhetnek a változó kamatozású hitelek törlesztőrészletei

Az elmúlt években a fenti jogszabályi követelményeket leszámítva gyakorlatilag eltűnt az alapkamat hatása a lakossági hiteleknél. Más referenciamutatókhoz kötik a legnépszerűbb kölcsönök kamatozását, amelyek azt befolyásolják, hogy mekkora lesz a hitelünk kamata és törlesztője:

  • a változó kamatozású hitelek kamatozását a BUBOR befolyásolja. Az a kamatszint, amelyen a bankok hiteleznek egymásnak rövid távon.
  • az egy évnél hosszabb kamatperiódusú kölcsönökét pedig az állampapírhozamok, illetve az egy évesnél hosszabb bankközi hitelek kamatait leképező BIRS határozza meg.

A fenti referenciaértékek az idők folyamán jelentősen elváltak az alapkamattól, mondhatni “önálló életet éltek".  Egészen a koronavírus megérkezéséig. Áprilisban ugyanis a jegybank aktivizálta az egyhetes betéti eszközét, amely a forintlikviditást hivatott befolyásolni, de ami ebből a szempontból fontos, hogy a betét heti tendereken meghatározott kamata eddig megegyezett az alapkamattal, azaz 0,9 százalékos kamattal fogadta be a jegybank a bankok fölös pénzét.

Ez viszont egy burkolt kamatemelés volt, hiszen a bankoknak jobban megérte ekkora hozam mellett inkább a jegybanknál tartani a pénzt, mint egymásnál. A BUBOR nagyon gyorsan fel is kúszott és stabilizálódott 90 bázispont környékén: azok, akik pedig 3, 6 vagy 12 hónapos BUBOR-hoz kötött hitelt fizetnek, ismét azt tapasztalhatták, hogy emelkedett a törlesztőrészletük.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ugyanakkor most az alapkamat csökkenése a változó kamatú hitelek törlesztőrészleténél is csökkenést okozhat. A Monetáris Tanács döntése utáni sajtótájékoztatón Virág Barnabás frissen megválasztott alelnök jelezte: a jegybank a korábbiakhoz hasonló módon hirdeti az egyhetes betéti tendert, és hasonló elmozdulás indokolt, mint az alapkamat esetében, ebből pedig arra következtethetünk, hogy 0,90 százalék helyett 0,75 százalékon fogadja be a bankok pénzét, ezt pedig a BUBOR is követi majd.

Alacsonyabb lesz a fogyasztási hitelek maximális THM-e

A hitelkártyák, személyi kölcsönök és áruhitelek maximális teljes hiteldíjmutatóját az alapkamathoz igazítják. A személyi kölcsönök maximális THM-e nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékét, azaz innentől 24,75 százalékot. Az aktuális ajánlatokat a Bank360.hu oldalán lehet összehasonlítani.

Hitelkártya, áruhitel és folyószámlahitel esetén a THM mértéke nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértékét, azaz 39,75 százalékot. Ezek a termékek ennél drágábbak tehát nem lehetnek, de a Bank360.hu megjegyzi, hogy a bankok túlnyomó többsége a személyi kölcsönöket ennél jóval olcsóbban adják, de a többi termék árazása sem éri el a maximális szintet.

Mely hiteleket nem érinti egyáltalán az alapkamat mozgása?

  • Minden olyan kölcsön kikerül a referenciamutatók változása alól, amelyeket fixen, tehát a futamidő végéig rögzített kamatozással veszünk fel.
  • Szintén alig érinti a kamatváltozás azokat a kölcsönöket, amelyek hosszú kamatperiódusúak, például 5, 10 vagy 15 évente változik a kamatozásuk. Ezeknél a hiteleknél a bankok a kamatperiódus váltásakor vizsgálják a referenciamutató aktuális szintjét.
  • Nem érintik a változások az állami kamatgaranciával nyújtott hiteleket sem, amíg teljesítjük a feltételeket: ilyen például a CSOK vagy a babaváró hitel.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 14:02
Átmenetileg Gergely Márton, a hetilap felelős szerkesztője veszi át a hvg.hu irányítását, miután Nag...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 07:54
A Manna FM Valódi Nők című műsorának vendége volt Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjszakértő...
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem