A kamatstop kivezetése a legtöbb adós számára 10 százalék körüli törlesztőrészlet-emelkedést hozna, egy kisebb rétegnél azonban akár 30-40 százalékos ugrás is elképzelhető.
A koronavírus-járványhoz köthető egyik legfontosabb lépésnek számít a fizetési moratórium bevezetése, ám a szabályokkal a hitelt törlesztő adósok jelentős része nincs tisztában - derül ki a K&H felméréséből. Az adósok 32 százaléka tévesen arra számít, hogy összességében pontosan ugyanannyit kell visszafizetnie a banknak, ha él a moratórium adta lehetőséggel. A kelet-magyarországiaknak 46 százaléka számít indokolatlanul optimistának, a 8 általános végzetteknek pedig a 60 százaléka véli úgy, hogy a moratórium miatt nem kell többet visszafizetnie.
A járvány miatt bevezetett egyik adósvédelmi intézkedés, a hitelmoratórium következményeit eltérően látják a hitellel rendelkező háztartások - derül ki a K&H felméréséből. A hitelmoratóriummal élő adósok lényegében haladékot kapnak, a mostani szabályozás szerint március közepétől december végéig nem kell törleszteniük a hitelüket, ám az szóban forgó időszakra vonatkozó törlesztőrészleteket később kell kifizetni. Azonban azzal a kikötéssel, hogy - a változó kamatozású hitelek kivételével - a moratórium lejárta után a kölcsön havi törlesztése nem lehet magasabb az eredeti havi összegnél. Mindent egybevetve a moratóriummal élők számára a teljes visszafizetendő összeg a moratórium idejére eső kamatösszegek miatt magasabb lesz annál, mintha valaki az eredeti menetrend szerint törlesztene.
Sokan mást várnak
A bank felmérése szerint a hitelt törlesztők egy része nem ismeri pontosan a szabályozást. A megkérdezett hitelesek többsége, 53 százaléka tisztában van azzal, hogy aki a halasztást választja - azaz él a moratórium adta lehetőséggel -, annak többet kell majd visszafizetni. Több mint 30 százalékuk - tévesen - azonban arra számít, hogy pontosan ugyanannyit kell visszafizetni. Jelentős azoknak az aránya is, akik egyelőre nem tudják, pontosan mi várható a moratórium vége után, a hitelesek 16 százaléka még nem nézett utána, milyen anyagi következményekkel jár ez a lehetőség.
Többfelé szakadt az ország
Az országon belül jelentősek az eltérések, a Kelet-Magyarországon élő, hitellel rendelkező megkérdezettek 46 százaléka szerint a moratóriummal és anélkül is ugyanannyit kell visszafizetni a banknak. Tehát a szóban forgó régióban élők majdnem fele indokolatlanul számol azzal, hogy nem növekszik majd a teljes összeg. Csak 32 százalékuk tud arról, hogy a futamidő meghosszabbítása nyomán nagyobb összeget kell majd összességében törleszteni. A közép-magyarországiaknak már az 58 százaléka, a nyugat-magyarországiaknak pedig a 60 százaléka pontos információkkal rendelkezik. A diplomával és érettségivel rendelkezőknek az 58 és 50 százaléka szintén jól ismeri a moratórium következményeit, ám a 8 általánost végzetteknek csak az ötöde. Utóbbiak között tízből hatan azt várják, hogy nem változik a banknak fizetendő összeg.
A K&H saját adatai szerint június 2-ig a teljes hitelállomány 57 százalékát, a lakossági hitelállomány 51 százalékát, míg a micro- és kkv-hitelállomány 28 százalékát nem érinti a moratórium. A K&H egyébként az elsők között jelent meg a thm-plafonnak megfelelő személyi kölcsönével és hitelkártyájával, azonban itt is fontos, hogy a maximális thm a mostani szabályok szerint december végéig érvényes, januártól pedig ez magasabb lehet.
Emberemlékezet óta nem történt ilyen a magyar pénzzel: napokon belül bűvös határt léphet át a forint
A piacok egy hitelesebb gazdaságpolitikát, hosszú távon pedig az euró bevezetését árazzák.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








