Tavaly a fiatalok 68%-a nyitott volt a hitelre – mondd el idén is, hogy mit gondolsz a hitelekről.
A veszélyhelyzet még tart, de a NAV már küldi a végrehajtási felszólításokat - hívja fel a figyelmet egy joghézagra az Index.
Mint ismert, A veszélyhelyzethez kapcsolódóan március végén végrehajtási moratóriumot is hirdetett a kormány. Ez az intézkedés azoknak segít egy kis haladékkal, akik a legnagyobb bajban vannak, lejárt tartozásaikat már átadták a végrehajtásra a NAV-nak.
A cikk szerint viszont furcsa módon a koronaválság apropóján bevezetett moratórium pont azoknak nem igazán van hasznára, akiknek a járványhelyzet miatt lettek likviditási problémáik:
Nekik a veszélyhelyzet vége utáni 15 napig nem kell aggódniuk a végrehajtás miatt, legalábbis a NAV-hoz tartozó esetekben; akik például a bank felé voltak elmaradásban, és az ügyük már végrehajtási szakaszban volt, nem kapták meg ezt a könnyítést, rájuk nem vonatkozik a hitelesek által igénybe vehető moratórium.
A lap információi szerint elég sokan lehetnek, akikre nem vonatkozik a moratórium, azaz, akiknek április, május, június folyamán, vagy még azután keletkeznek lejárt tartozásai a gazdasági visszaeséshez köthetően. Mint írják, a NAV már el is kezdte nekik kipostázni a felszólításokat az ebben az időszakban nem fizetett tartozások után.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







