24 °C Budapest

Brutálisan sok hitelfelvevő igényel most ilyen biztosítást: ez nekik a biztos garancia?

2020. május 7. 14:25

A koronavírus-járvány elbocsátási hullámot indított el, így a munkavállalók körében erősödtek az egzisztenciális félelmek. A Groupama Biztosító és az OTP Bank törlesztési védelme azokra az ügyfelekre is kiterjed, akik a járvány miatt kerülnek nehéz helyzetbe. A biztosítottak a törlesztési moratórium lehetőségétől függetlenül, változatlan feltételekkel élhetnek ezzel a lehetőséggel. A bank ügyfelei nyitottak az ilyen jellegű konstrukciókra: minden második hitelfelvevő igényli e biztosításokat.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján csak márciusban 56 ezren vesztették el az állásukat, akiknek jelentős része, 54 ezer ember elsősorban a személyes kapcsolattartás korlátozása miatt nem is tud azonnal munkát találni. Ez alapján érthető, hogy felerősödtek a megélhetéssel kapcsolatos aggodalmak, amit az NRC piackutató cég felmérése is megerősített: az aktív munkavállalók kétharmada, több millió ember gondolja úgy, hogy veszélyben lehet a munkája. Minden harmadik megkérdezett komolyan félti az állását, és a válaszadók mindössze negyede érzi teljes biztonságban az egzisztenciáját.

Változatlan biztonság a változó viszonyok között

A Groupama Biztosító az OTP Bankkal közösen hosszú ideje kínál hiteltörlesztési problémákra - pl. keresőképtelenség, munkanélküliség - megoldást jelentő biztosításokat az OTP Bank jelzáloghiteleihez, személyi kölcsöneihez, hitelkártyáihoz és folyószámla hiteleihez, valamint a Babaváró kölcsönhöz.

"A törlesztési biztosítások rendkívül népszerűek, az OTP Bank minden második hitelfelvevő ügyfele igénybe veszi ezt a konstrukciót. A legtöbben a személyi kölcsönökhöz és jelzáloghitelekhez választják. Jelenleg több mint 600 ezer ügyfél rendelkezik Groupama törlesztési biztosítással. Ezek a termékek nem csak hitelfelvételkor, hanem később, akár "a karosszékben ülve", online csatornákon is igényelhetőek ügyfeleink részére" - mondta Budai József, az OTP Bank bankbiztosítási főosztályvezetője.

A feltételek a járvány idején is változatlanok: ha munkanélküliség vagy keresőképtelenség miatt nehézséget okoz a törlesztés, akkor a bajba jutott ügyfél kérésére a biztosító átvállalja a részletek fizetését. A konstrukciónak köszönhetően tehát a biztosított dönthet úgy, hogy a moratórium lehetőségének ellenére is igénybe veszi a biztosító szolgáltatását. Ez azt jelenti, hogy - kár esetén, a biztosító szolgáltatásakor - ebben az időszakban is folyamatosan csökken a hiteltartozása összege, nem keletkezik kamatnövekmény, és később sem nő a szerződése futamideje. Abban sincs változás, hogy rokkantság vagy halál esetén akár a teljes hiteltartozást kifizeti a biztosító. Fontos tudni, hogy az ügyfeleket akkor is megilleti a biztosítási védelem, ha a koronavírus-járvány miatt kerülnek nehéz helyzetbe.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

"Törlesztési biztosításainkat a korábbi gazdasági válság idején is elérhetővé tettük, és tesszük ezt azóta is az OTP Bankkal karöltve változatlan módon. A járvány kezdete óta eddig több mint 500 ügyfél jelezte kárigényét felénk és kérte a törlesztés átvállalását, illetve a hitele teljes kifizetését. Ez a szám várhatóan tovább növekszik az elkövetkező hónapokban" - mutatott rá Berentés László, a Groupama Biztosító bankbiztosítási igazgatója.

Az elmúlt hetekben érezhetően megnőtt a kereslet a hitelek mellé igényelhető törlesztési biztosításokra, a termékek folyamatosan elérhetőek - írja közleményében a bank.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 10. 10:50
A Tisza Párt politikusa 10 napos ultimátumot adott a köztévének: ha nem biztosítanak adásidőt az eur...
Holdblog  |  2024. május 10. 10:16
Folytatódik a HOLD Alapkezelő és a Bankmonitor eseménysorozata: a következő, élő rendezvényen, a Mer...
ChikansPlanet  |  2024. május 10. 09:20
A 2021 utolsó óráiban közzétett taxonómiai tervezetében az Európai Bizottság beharangozta, hogy a nu...
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 9. 20:53
Tegnap zárás után jelentett. Kicsit jobbak lettek a Q1-es számai a vártnál és elég jó előrejelzést m...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem