A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
Már több mint négyezer hiteladós vásárolta vissza egy összegben a nemzeti eszközkezelőtől annak az ingatlannak a tulajdonjogát, amelyet a hitelválságban vesztett el - írja a Magyar Nemzet.
Fónagy János államtitkár a lapnak elmondta, hogy 2011 óta több mint 154 ezer devizahiteles menekült meg többmilliós hiteltartozásától úgy, hogy bérlőként továbbra is az otthonában maradhatott.
Az államtitkár elmondta azt is, hogy a hitelkárosultak 2019 eleje óta egy összegben vagy részletfizetés útján visszavásárolhatják a bankok által korábban elvett ingatlanjaikat. Ezzel kapcsolatban azt látni, hogy napjainkig 2 és fél ezer érintett reagált a felkínált lehetőségre.
6 ezren úgy nyilatkoztak, hogy egy összegben róják le az árat, több mint 22 ezren a részletfizetést választották, három és fél ezren pedig úgy döntöttek, hogy továbbra is bérlők maradnak - írja a lap.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







