Teszt: ezek a legjobb diósbejglik, amiket a magyar boltokban lehet venni

2019. december 13. 19:32

A karácsonykor szinte minden háznál ugyanaz történik: anya vagy mama felszeleteli a bejglit, szépen, óvatosan, hogy ne morzsálódjon, előveszi a legszebb fehér tányért, finoman ráhelyezi a bejgli szeleteket és boldogan teszi az asztalra. Kb. fele ennyi idő alatt el is fogy az egész és már vághatja is fel a következőt és a következőt. Ilyenkor mindenki eltelítődik egy évre, szóval nem mindegy, hogy milyen bejgli kerül az ünnepi asztalra. Akinek nem lesz ideje sütni idén, annak nagyon hasznos lesz a tesztünk. Mutatjuk, hogy melyik diós bejgli lett a tesztgyőztes 2019-ben.

A Magyar Élelmiszerkönyv szerint a bejgli búzalisztből, élesztő, étkezési só, étkezési zsiradék, cukor, tej vagy tejpor, liszt kg-ként 1 db tojásnak megfelelő tojáskészítmény, víz és szükség szerint dúsító- és adalékanyag felhasználásával, jellegzetes omlós-élesztős tésztakészítési technológiával, lappá nyújtás utáni egyenletesen elkent töltelékterítéssel, feltekerő, hengergető alakítással, száraz légtérben történő kelesztéssel, közben tojásozással, majd száraz légterű kemencében történő sütéssel előállított termék. Előállításáról annyit kell tudni, hogy a bejglik gyártása előtt a felhasználandó anyagokat előkészítik (szitálják, mérik, hőmérsékletét beállítják).

A tészta készítésekor előbb a lisztet a zsiradékkal elegyítik, majd a többi tésztaképző nyersanyag hozzáadása után gyúrják. A tésztát érlelik és utána végzik a nyújtást, darabolást, töltelékadagolást, formázást. A feldolgozott nyers terméket sütőlemezre helyezik, kelesztik, felületkezelés (tojásozás) után kemencében sütik. A kisült terméket hűtik, esetleg csomagolják. Na, de milyennek kell lennie az igazi bejglinek?

Minéségi követelmények

  • Alak: a termékre jellemző hosszúkás, rúd alakú, arányosan domború, a termék egész hosszában egyenletes vastagságú; ne legyen torz.
  • Felület: a terméktípusra jellemző vörösesbarna, márványosan fényes, sima, összefüggő felületű (apró repedések előfordulhatnak az összes felület 10%-án); nem lehet kormos, szennyezett, égett, ázott, átnedvesedett, vagy sérült.
  • Bélzet: kissé tömött, rugalmatlan, omlós szerkezetű, jól felismerhető a csigavonalban elhelyezett töltelék.
  • Íz és illat: a felhasznált anyagok jellegének megfelelő, jellemző aromájú; ne legyen idegen ízű vagy szagú

Tesztre fel

A tesztben minden országos láncban kapható diós bejgli szerepeltette magát, továbbá az összes terméknek még legalább 15 nap volt a szavatossági idejéből. Fontos megjegyezni, hogy az előkészítéskor a tesztelők a bejgli közepéből vágtak ki kb. 1 cm vastag szeleteket, mivel legnagyobb arányban itt kell lennie a tölteléknek. A tesztet a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület tagjai végezték 10-es skálán, és három fő szempont szerint kóstoltak, figyelve a bejglik illatát, állagát és ízét. 

Dobogó

A diósbejgli-teszt első helyezettje az F&R bejgli lett, ennek kilós egységára 1 998 forint, és 10-ből 8,1 pontot kapott. "Házias fűszerezés illatát éreztük és természetesen a darált dióét.  A tészta megkelt és szép szerkezetű a bejgli közepén is, nem tömörödött. A töltelék nagyon finom: jól érezhető a dió és a fűszerezése is tökéletes" - írták ról. 

Szintén első helyen végzett az Aldi bejglije is, ennek egységára 1 623 forint/kg, és szintén 8,1 pontot kapott a tízből. Erről a következőket írták: "Nagyon finom diós, fűszeres illat. A tészta szépen márványozott, a tészta jól megkelt, a bejgli közepén sem ázott át. A diós töltelék a diós természetes ízének és a nagyon eltalált fűszerezésnek az eredménye."

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Második helyen végzett a Félegyházi diósbejgli, ennek kilós ára 1 998 forint, és 10-ből 7,7 pontot kapott. "Kellemes diós illat. A tészta-dió arány jó, viszont hiányzik egy tekerés a tésztában, a diós töltelék túl nagy részben egyben van, nem szép sávos. Az íze házias, egyszerű fűszerezésű, finom dió ízzel. A közepén kissé összeállt a tészta, nem kelt meg rendesen. Az alapanyag érezhetően jó minőségű, ez inkább gyártási folyamat eredménye" - írták a tesztet készítők.

Szintén 7,7 ponttal második helyen végzett a Lidl Deluxe diósbejglije, aminek kilós egységára 1 598 forint. "Kellemes diós illat. A tészta-dió arány jó, viszont hiányzik egy tekerés a tésztában, a diós töltelék túl nagy részben egyben van, nem szép sávos, aminek hatására a tészta a bejgli közepén összetapadt. Az íze házias, egyszerű fűszerezésű, finom dióízzel" - derült ki a diszkont darabjáról. 

és a többiek

Forrás: Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyeselület

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 29. 00:23
Nem követett el bűncselekményt az újságíró az NNI szerint. Panyi Facebookon mondott köszönetet azokn...
Bankmonitor  |  2026. április 28. 09:05
Egyes statisztikák alapján több, mint 500 ezer magyar költözhetett ki külföldre dolgozni az elmúlt é...
Holdblog  |  2026. április 28. 08:02
A következő hetekben, hónapokban dől el, hogy a TISZA által diktált gazdaságpolitika mennyire képes...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?