Komoly változás jön a Revolutnál: bizonyos utalások után már díjat számolhatnak fel a magyar ügyfeleknek.
Azok a diákok, akik november 15-ig igénylik a szabad felhasználású diákhitelt az egész félévre szóló támogatást megkaphatják. Eddig már több mint 400 000 diák élt a hallgatói hitelezés által nyújtott lehetőségekkel.
A szabad felhasználású Diákhitel1 és a képzési költségekre fordítható Diákhitel2 mellett a nemrég bevezetett Nyelvtanulási Diákhitellel még széleskörűbbé vált a felsőfokú tanulmányok elvégzését támogató rendszer. A Diákhitel Központ termékei így már három oldalról támogatják a hallgatókat: a havi 70 ezer forintig igényelhető Diákhitel1 a hétköznapi megélhetést segíti, a felső korlát nélküli Diákhitel2 a tanulmányok finanszírozását biztosítja, a Nyelvtanulási Diákhitel pedig a diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsga megszerzését támogatja maximum 500 ezer forinttal.
Az eddigi legalacsonyabb kamatoknak és a termékpaletta bővülésének köszönhetően egyre több hallgató él a diákhitel nyújtotta lehetőségekkel. A szabad felhasználású Diákhitel1 jelenleg 1,99 százalékos kamattal, a képzési költségre fordítható Diákhitel2 továbbra is kamatmentesen igényelhető. Az október 1-től bevezetett Nyelvtanulási Diákhitel célja, hogy azok a hallgatók vagy volt hallgatók, akik nyelvvizsga hiányában nem tudják megszerezni diplomájukat, segítséget kapjanak a nyelvtanuláshoz. Az 500 000 forintig, egy összegben igényelhető hitel nyelvi kurzusokra, nyelvtanfolyamra, nyelvtanárra egyaránt költhető. A Nyelvtanulási Diákhitel esetében a kamat szintén 1,99 százalék, azonban támogatott nyelvből történő sikeres nyelvvizsga esetén a hitel kamatmentessé válik.
A hallgatók körében az elektronikus igénylési lehetősége is növeli a népszerűséget. Már minden második diák él ezzel a lehetőséggel, melynek köszönhetően személyes megjelenés és papíralapú dokumentumok benyújtása nélkül néhány perc alatt, ügyfélkapu hozzáférés segítségével igényelheti a termékeket.
Pénzeső hullhat a magyarokra, ha bevezetik az eurót: ez az a befektetés, ami hamarosan aranyat érhet
A korábbi slágertermék, az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) a pénzromlás drasztikus lassulásával elvesztette versenyképességét.
Emberemlékezet óta nem történt ilyen a magyar pénzzel: napokon belül bűvös határt léphet át a forint
A piacok egy hitelesebb gazdaságpolitikát, hosszú távon pedig az euró bevezetését árazzák.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








