A makói üzemben gyártástechnológus, ipari villanyszerelő, valamint gépészeti és villamosipari felügyelő munkakörökbe várják a jelentkezőket.
Az idén júniusban a bejelentett alkalmi munkások száma elérte a 269 ezret, míg 5 évvel korábban csak 166 ezer volt - írta a Világgazdaság.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint öt év alatt az idegenfogalmi idénymunkások száma megduplázódott, míg a mezőgazdaságban kevsebben dolgoztak ebben a foglalkoztatási formában. Az idénymunka és az alkalmi munka az egyszerűsített foglalkoztatás egy-egy fajtája. A legtöbb egyszerűsített foglalkoztatásban dolgozó a kereskedelemben helyezkedett el, de jellemző még ez a foglalkoztatási típus az építőiparban, a vendéglátásban és a mezőgazdaságban is - tudta meg a lap a NAV-tól.
Alkalmi munkák esetében a nyár a domináns időszak: míg idén januárban csaknem 189 ezer alkalmi munkás dolgozott, addig júniusban már 269 ezer. Általában a július a csúcs és egyben a fordulópont - addig minden hónapban nő a létszám, majd csökkenni kezd - írta a Világgazdaság.
Emberemlékezet óta nem történt ilyen a magyar pénzzel: napokon belül bűvös határt léphet át a forint
A piacok egy hitelesebb gazdaságpolitikát, hosszú távon pedig az euró bevezetését árazzák.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








