A helyi rendőrség 2024 óta végzi azzal a céllal, hogy beazonosítsa a három évnél régebben megkezdett, engedély nélküli épületeket. Hamarosan drónok segíthetik a munkát.
Izgalmasan alakul a lakáspiac: a júniusi visszaesés és kivárás után a vidéki nagyvárosokban - részben a csokos támogatások miatt - július első hetében 5 százalékkal nőtt a kereslet a lakások és házak iránt, míg Budapesten stagnálás volt megfigyelhető. Tatabányán például 36 százalékkal, Dunaújvárosban 30 százalékkal, Békéscsabán 21 százalékkal nőtt a kereslet. A kétgyermekes családok az államilag támogatott hitel és a vissza nem térítendő támogatás 11,43 millió forintos összegéből 25-92 extra négyzetmétert vehetnek a vidéki nagyvárosokban.
Fordulat látható a lakáspiacon, legalábbis a vidéki nagyvárosokban komolyabb élénkülés ment végbe, mint Budapesten - derül ki az ingatlan.com és a money.hu közös elemzéséből, amely többek között azt vizsgálta, hogy június végéhez képest július első hetében mennyivel nőtt a kereslet a lakások iránti kereslet Budapesten és több mint húsz vidéki nagyvárosokban. Miközben Budapesten stagnált a kereslet, az ingatlan.com által vizsgált vidéki városokban átlagosan 5 százalékkal több érdeklődés érkezett az eladó lakóingatlanokra. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta:
Az ingatlan.com elemzése szerint ugyanis a lakások iránti érdeklődés a szóban forgó időszakban Tatabányán 36 százalékkal nőtt, Dunaújvárosban 30 százalékkal, Békéscsabán pedig 21 százalékkal. A vizsgált vidéki városok többségében emelkedett a kereslet, csak néhány városban, például Nyíregyházán, Szolnokon és Szekszárdon volt csökkenés. Az elemzés azt is megvizsgálta, hogy a különböző városokban a csok keretében július 1-től a kétgyermekes családok 10 millió forintos államilag támogatott lakáshitel és a gyermekekre járó 1,43 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatás összege hány négyzetméterre elég. A 11,43 millióból Salgótarjánban több mint 90 négyzetméter kijön az ingatlan.com kínálati adatai szerint, Hódmezővásárhelyen ez az összeg közel 50 négyzetméterre, Békéscsabán pedig 48 négyzetméterre elég. Még az országon belül legdrágábbnak számító Budapesten is 16 négyzetméterrel, vagyis egy szobával nagyobb lakáshoz juthatnak az érintettek.
Kedvezményes lakáshitel, azoknak, akiknek kell
Trencsán Erika, a money.hu vezető pénzügyi szakértője kiemelte, hogy a használt lakásra is felvehető 10 és 15 millió forintos államilag támogatott lakáshitel kedvező konstrukció, a kamata ugyanis maximum fixen évi 3 százalék lehet.
- tette hozzá. A money.hu szakértője hangsúlyozta azt is, hogy bár kétségtelenül kedvező az államilag támogatott lakáshitel, de csak azok vegyék fel, akik hosszú távon is vállalni tudják a törlesztést, amelynek összege egyébként nem változik. Fontos továbbá, hogy a kétgyermekesek számára 10 millió, a háromgyermekeseknek pedig 15 millió forint a hitelösszeg maximuma, akinek ennél nincs szüksége ennyire a költözéshez, az kisebb összeget is igényelhet.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







