28 °C Budapest

Ezt a hitelt veszik fel a Csókosok: nem véletlenül

2015. október 26. 14:05

Az új lakásvásárlási támogatás sokkal sikeresebb, mint azt előzetesen gondolták, 2015-re 4 ezer igénylővel számoltak, azonban már most több mint 5 ezren éltek a CSOK-kal. A legtöbb igénylőnek azonban nem elég a támogatás a céljaik megvalósításához, ezért hitelt is igényelnek a bankjuktól. Melyik kölcsönök a legnépszerűbbek a CSOK igénylők körében?

A korábban vártnál jóval népszerűbb a Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK), októberig közel ötezren, 5 milliárd forint értékben vették igénybe a támogatást. A siker elsősorban annak köszönhető, hogy a korábbi támogatási formával (szocpol) ellentétben már használt lakásra és egy gyerek után is lehet igényelni a CSOK-ot. Ez azonban önmagában nem elegendő ahhoz, hogy lakást vásároljunk belőle, így a legtöbb igénylő hitelt vesz fel a támogatás mellé.

Milyen hiteleket veszünk fel a CSOK mellé?

A fővárosban a magasabb lakásárak miatt az átlagos hitelösszeg is magasabb, nem ritka a 10-12 millió forintot meghaladó hiteligény. Vidéken, megyeszékhelyen és kisebb településeken összesítve átlagosan 6-8 milliós hiteligénnyel találkozhatunk

 - mondta el a Pénzcentrum kérdésére Fitos Szilárd, a Hitelnet.hu portál hitelszakértője. Abban viszont nem különböznek az adósok, hogy országszerte jellemzően 15-20 éves futamidejű kölcsönt vesznek fel.

A jegybanki alapkamatnak köszönhetően a pici kamatozású kölcsönök sokkal népszerűbbek, ráadásul a kamattámogatáshoz extra dokumentumokat kell benyújtani. Emiatt a kamattámogatott hitelek helyett inkább a piaci kamatozású termékeket választják a lakásvásárlók.

Mekkora a hitel mérete a lakás árához képest?

Mivel törvényi előírás alapján a hitelösszeg nem haladhatja meg a vásárolandó lakás forgalmi értékének 80 százalékát, ezért ennél magasabb arányú finanszírozásra ritkán, kizárólag plusz ingatlanfedezet bevonása és megfelelő jövedelemfedezettség esetén kerülhet sor. Lényeges megemlíteni, hogy a CSOK-ot a bankok önerőként is beszámíthatják.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az elmúlt hónapok tapasztalata alapján nagyjából 70 százalékos terheléssel igényeltek lakáshitelt az adósok.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 20. 10:51
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH), az Artisjushoz és a Filmjushoz fordult Cs. Kádár P...
Holdblog  |  2026. július 20. 10:33
Ha valaki négy éve rendszeresen vett egy tábla mogyorós tejcsokit, ma könnyen meglepődhet a pénztárn...
iO Charts  |  2026. július 18. 15:53
Az AI-boom két legnagyobb nyertese egymás nélkül nem létezne: az Nvidia tervezi a világ legkeresette...
Kasza Elliott-tal  |  2026. július 18. 07:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 20. hétfő
Illés
30. hét
Július 20.
A Hold napja
EZT OLVASTAD MÁR?