35 °C Budapest

Devizahiteleket mondanak fel a bankok: nem jogerős a törvény

Pénzcentrum
2014. október 3. 12:01

A bankok elszámoltatásáról szóló törvényt ugyan a parlament elfogadta, mégsem emelkedett jogerőre. Rossz hír ez azoknak a devizahiteleseknek, akik nem tudják tovább fizetni az adósságukat, ezért a kormány sürgeti az államfőt az aláírással. Mutatjuk, mikor lép életbe a moratórium.

Most jött a hír, hogy Áder János válaszolt Rogán Antal levelére:

A köztársasági elnököt a devizahiteleket érintő törvény aláírása során az az egyetlen szempont vezérli, hogy a jogszabály összhangban van-e az alaptörvény előírásával - ezt az államfő írta pénteken, a Fidesz frakcióvezetőjének küldött válaszlevelében.

Eleget téve az Alaptörvényben rám rótt jogoknak és kötelezettségeknek, a devizahiteleket érintő törvény aláírásáról is a rendelkezésemre álló alkotmányos határidőn belül, alapos vizsgálatot követően hozom meg a döntésemet
 - írta Áder János

November közepére érhetnek véget a devizahitelekkel kapcsolatos másodfokú bírósági eljárások, míg a Kúria az év végén, legkésőbb január első felében zárhatja le a felülvizsgálati eljárásokat; ezután pedig megkezdődhet az elszámoltatás - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter csütörtökön Budapesten újságíróknak. A miniszter szerint jövő év novemberéig minden fogyasztói hitelfelvevői csoporttal lezajlik az elszámolás.

A közös sajtótájékoztatón Rogán Antal arról számolt be, hogy az igazságügyi tárca már megkezdte a fair bankokról szóló jogszabálytervezet előkészítését, amely rögzítené a fogyasztóknak nyújtandó hitelek feltételeit. Hozzátette: a Fidesz-frakció várhatóan november 4-én tárgyal erről, és ekkor kerülhet a képviselőcsoport elé a devizahitelek forintosításának ügye is.

A fair bankrendszerről szóló jogszabálytervezettel kapcsolatos munkába más tárcák mellett a Fidesz szakértői is bekapcsolódnak. A Fidesz frakciója kitart amellett, hogy Magyarországon a lakosságnál nem maradhat devizahitel, végig kell vinni a forintosítást - rögzítette Rogán Antal.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A frakcióvezető közölte azt is, hogy képviselőcsoportja nevében csütörtökön levélben fordul az államfőhöz, kérve: ne engedjen a bankok nyomásgyakorlásának, és írja alá az elszámoltatási törvényt.

Miért fontos az aláírás?

Alapvetően azért, mert

amíg az államfő nem írta alá az elfogadott törvényt, és a Magyar Közlönyben nem jelenik meg, addig az adott törvény nem lép jogerőre,

vagyis a tartalmát nem kell alkalmazni. Ez azért fontos jelen esetben, mert az elszámolásról szóló elfogadott törvény megtiltja, hogya delvizahiteles szerzuődéseket felmondják, de amíg nem emelkedik jogerőre a törvény, addig a hitelintézetek élhetnek ezzel a lehetőséggel.

Nemcsak, hogy élhetnek a lehetőséggel, hanem ténylegesen szerződéseket mondanak fel, amit egyébként teljesen jogosan meg is tehetnek a törvény jogerőre emelkedéséig.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. augusztus 11. 13:25
Nyereségessé vált az RTL Group streamingüzletága 2026 első felében, miközben a lineáris televíziós r...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 11. 11:01
A minimálnyugdíj 2008 óta 28 500 forint, az új kormány pedig ennek a négyszerezését, 120 ezer forint...
Holdblog  |  2026. augusztus 10. 11:25
HOLD After Hours Balásy Zsolttal és Pekár Dáviddal Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD Af...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 11. kedd
Zsuzsanna, Tiborc, Lilian
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?