12 °C Budapest

Devizahitelek: perel az OTP

MTI
2014. július 24. 09:01

Az OTP csoport és tagjai - az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank, a Merkantil Bank és az OTP Lakástakarék - élni fog a devizahiteles törvény adta perlési joggal a hitelszerződéseik tisztességtelenségének vélelme ellen, és mérlegeli, hogy a törvénnyel kapcsolatban az Alkotmánybírósághoz fordul - közölte a csoport szerdán az MTI-vel.

A közlemény hangsúlyozza: az OTP csoport továbbra is fenntartja azon álláspontját, hogy hitelszerződés-kötési és -módosítási gyakorlata mindenkor megfelelt az aktuális törvényi szabályozásnak. Ezt a pénzügyi felügyelet is folyamatosan ellenőrizte és megfelelőnek minősítette.

A bank MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a jelenlegi jogszabályban - a "Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről" szóló törvényben - kimondott, illetve megdönthető vélelemként rögzített feltételek új, a devizahitel szerződések megkötésének időpontjában ismeretlen elvárásokra alapulnak.

Ezért kívánnak élni az abban biztosított lehetőséggel, amely alapján bíróságon dönthetik meg az egyoldalú szerződésmódosítási feltételekre vonatkozó "tisztességtelenség" vélelmét.

A bank korábbi közlése alapján az OTP csoport egészének az árfolyamréssel kapcsolatos visszatérítési kötelezettsége várhatóan mintegy 27 milliárd forint. Figyelembe véve a 2013. év során erre a célra képzett kockázati költséget, az adózás előtti negatív eredményhatás mintegy 25 milliárd forintot érhet el, amit 2014 második negyedévében számolnak el. Ez az összeg mintegy 20 milliárd forinttal magasabb a korábbi várakozásuknál a törvénybe az elfogadás előtt nem sokkal bekerült elévülési szabályok miatt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az egyoldalú szerződésmódosítást tartalmazó szerződési feltétellel kapcsolatos perek az OTP szerint a devizaalapú hitelek esetében közel 90 milliárd forintot, a forint jelzáloghitelek és fogyasztási hitelek esetében pedig további 20-30 milliárd forintot érinthetnek. A törvény elfogadott változata 40 milliárd forinttal növelte az általuk várt összeget - tudatta a bank július elején.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. április 10. 10:47
Bevett életstratégia Budapesten élők körében, hogy ha bővül a család, sokan tervezik új lakóhelyként...
MEDIA1  |  2026. április 10. 10:01
Antal Adrián, aki a tavaly az Orbán-kormánnyal látványosan lepaktáló, majd emiatt pillanatok alatt ö...
Holdblog  |  2026. április 10. 08:11
Nagy port kavart amerikai tech-körökben a Citrini Research elemzése, egy fiktív, jövőbeli AI-válságg...
ChikansPlanet  |  2026. április 10. 08:00
Talán már elcsépelt kifejezés zöld forradalomról beszélni az energia területén, hiszen az elmúlt hús...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?