18 °C Budapest

A devizahitelesek 40 százaléka az árfolyamgátat választotta

Pénzcentrum
2013. augusztus 29. 16:02

Július végéig a jogosultak körülbelül 39 százaléka lépett be az árfolyamgát-rendszerbe - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) csütörtökön honlapján, hozzátéve, hogy az árfolyamgátban résztvevő gyűjtőszámlahitelesek eddig összesen 16,5 milliárd forint - rögzített árfolyam feletti - kamat megfizetése alól mentesültek.

Tavaly év végéig az érintettek 26 százaléka lépett be az árfolyamgátba. A felügyelet frissen közölt adatai szerint a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások július 31-ig 160 291 darab gyűjtőszámlát nyitottak meg devizaalapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján.

A megkötött árfolyamgát szerződések kumulált darabszáma közel 170 ezer volt. Mivel a lehetséges igénybe vevők teljes köre körülbelül 434 ezer volt, így az érintettek mintegy 39 százaléka kötött már árfolyamgát szerződést, szemben a júniusi 38 százalékkal. A PSZÁF megjegyzi, hogy a szerződéskötések darabszámában olyan szerződések is szerepelnek, amelyek végül nem léptek életbe, mivel az ügyfél az első gyűjtőszámlahitel folyósításig nem teljesítette a törvényi feltételeket, például tartozása időközben 90 napon túlivá vált.

A rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök állománya az időszak végén közel 1340 milliárd forint volt, ami a lehetséges devizakölcsön állomány 45 százaléka. A forint gyűjtőszámlák állománya 9 milliárd forint volt július végén.

Az árfolyamgát keretében a svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni, a rögzített árfolyamot legfeljebb öt évig, illetve a devizakölcsön lejártáig lehet alkalmazni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A rögzített és az aktuális árfolyam különbségéből adódó összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik. A kamattörlesztés rögzített árfolyam feletti részét a bank és az állam átvállalja, az ügyfélnek csak a tőkerészt kell később visszafizetnie. A gyűjtőszámlán összegyűlő összeg forintalapú hitel, amelynek kamata az árfolyamrögzítés alatt nem haladhatja meg a háromhavi bankközi kamatláb mértékét.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 26. 09:32