17 °C Budapest

PSZÁF: Több százezer forintot nyernek az árfolyamrögzítők

Pénzcentrum
2012. november 25. 19:45

Akár több százezer forint kamat megfizetése alól mentesülhetnek azok a deviza alapú jelzáloghitelesek, akik belépnek az árfolyamrögzítési programba, és az alacsonyabb havi törlesztőrészletek miatt további jelentős összegek is megtakarításra fordíthatók. Az árfolyamgát rendszerébe már csak egy hónapig lehet belépni - hívja fel a figyelmet a Pénzügyi Szervetek Állami Felügyelete.

A PSZÁF közleménye emlékeztet: "Már csak néhány hetük (összesen 23 munkanap) maradt a rögzített árfolyamú törlesztési konstrukcióhoz való csatlakozásra azoknak a deviza alapú jelzáloghiteles fogyasztóknak, akik még nem igényelték ezt a konstrukciót. Az év végi várható banki torlódások miatt célszerű nem a legutolsó napokra hagyni az árfolyamgát rendszerébe való jelentkezést. A részvétel azért is megfontolandó, mert - csakúgy, mint a múltban - a devizaárfolyamok a következő hónapokban és években is jelentősen változhatnak, ami időlegesen jelentősen megnövelheti az ügyfelek havi, forintban kifejezett törlesztési terhét.

2012. szeptember 30-ig közel 65 ezer darab gyűjtőszámlát nyitottak meg a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) statisztikájából. Mivel a lehetséges igénybe vevők teljes köre közel 450 ezer fő, így az érintettek mintegy 14,4 százaléka lépett már be az árfolyamgát konstrukciójába. Ez az arány a lehetséges teljes hitelállományra vetítve csaknem 20 százalékos.

A PSZÁF számításai szerint az árfolyamgát konstrukcióban részt vevő tipikus ügyfél jelzálogalapú hitele esetén (a meglévő hitelekre ma jellemző átlagkamatot, ám különböző lehetséges devizaárfolyamokat és budapesti bankközi kamatláb /BUBOR/ forgatókönyveket feltételezve) átlagosan 400-550 ezer forint kamat megfizetésétől mentesül oly módon, hogy az állam és a hitelintézetek átvállalják helyette a gyűjtőszámlára kerülő árfolyam-különbözet kamatrészét.

Az adott ügyfél az alkalmazott alacsonyabb árfolyam miatt csökkenő havi törlesztőrészleteken megspórolt összeget tovább növelheti különböző megtakarítási formákkal (pl. bankbetét, állami támogatással járó lakás-takarékpénztári elhelyezés, tartós befektetési szerződés, megtakarítási számla, állampapír, nyugdíj-előtakarékossági számla). A kiszámítható, öt évig stabil és alacsonyabb mértékű törlesztőrészletek révén felszabaduló összegeket azért is célszerű fialtatni (és nem fogyasztási célokra fordítani), mert ennek révén az ügyfél még inkább képes lesz az árfolyamrögzítés futamidejének lejárta utáni terheket is fizetni.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10,01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A jogszabály tiltja, hogy az árfolyamrögzítés futamidejének lejártával az ügyfélre vállalhatatlan mértékű törlesztési kötelezettség háruljon az ismét piaci árfolyamon történő hiteltörlesztés és a gyűjtőszámlahitel részleteinek együttes fizetésével. A gyűjtőszámlahitel után fizetendő törlesztőrészlet mértékét ugyanis egy kormányrendelet szerint a hitelt nyújtó pénzügyi intézmény több körülmény együttes figyelembe vételével úgy köteles megállapítani, hogy a gyűjtőszámlahitel után fizetendő törlesztőrészlet - a kamattal és egyéb költségekkel együtt - ne haladja meg a rögzítés periódusa alatt fizetett utolsó törlesztőrészlet 15 százalékát.

Érdemes tehát mielőbb döntésre jutniok a deviza alapú jelzáloghiteleseknek az árfolyamgát konstrukcióba való belépésük tekintetében és ennek érdekében bankjukat mielőbb felkeresni, elkerülendő az év végi tumultust. A PSZÁF honlapján összefoglalót jelentetett meg az árfolyamgáttal kapcsolatos gyakori kérdésekről és az azokra adható válaszokról."

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2022. május 29. 06:44
Archívumunkból (2015) A VÉLETLEN SZEREPE A BEFEKTETÉSEKBEN Úgy születtünk, hogy nem szeretjük a bizo...
MEDIA1  |  2022. május 28. 22:12
Nyolcvanegy éves korában meghalt Haumann Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művés...
Összkép  |  2022. május 27. 15:07
Közeledik a nyári szünet, sokan az utolsó jegyeiket szerzik ebben az új normálisban, egy világjárván...
KonyhaKontrolling  |  2022. május 27. 07:35
Aki dolgozott már valaha, egészen biztosan volt szerencséje néhány KPI-hoz. A KPI (key performance i...
Ilyen egyszerűen keresheted rommá magad egy webshoppal: a profik így csinálják!

Az uniós tagállamok közül a második legnagyobb mértékben nőtt az internetet vásárlásra is használók aránya Magyarországon az elmúlt öt évben.

Érik a forradalom a magyar iskolákban: lépni kell, különben nincs jövője a gyerekeknek

Hova kerül a magyarok elektronikus hulladéka, milyen szemléletváltásra lenne szükség, és legfőképpen hogyan készül kincs a szemétből- erről kérdeztük a RoboKalandot.

Különleges kávék jelentek meg itthon: az elit már csak ezt issza, ez bennük az extra

Az otthoni kávézásnak is egyre inkább szeretjük megadni a módját, akár egy drágább kávégépről van szó, akár kávékülönlegességről.

Atyaég! Ilyen luxusnövényeket vesznek otthonaikba most a dúsgazdag magyarok

A pandémia alatt megugrott a szobanövények, és kertészeti eszközök iránti kereslet, 2020-ban a szobanövények tekintetében 8%-os emelkedést észleltek a piaci szereplők.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 29. vasárnap
Magdolna
21. hét
Május 29.
Hősök napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2022. május 29. 07:30