13 °C Budapest

Hol vannak a devizahitelesek? Kevesen kérték még az árfolyamrögzítést

Pénzcentrum
2012. augusztus 6. 10:35

Az első három hónapban 27 252 darab gyűjtőszámlahitel-szerződést kötöttek a deviza jelzáloghitellel rendelkezők - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) friss, június végi állapotot tükröző adataiból. A Portfolio.hu becslései szerint ez az árfolyamrögzítésre jogosultak mindössze 4,4%-át jelenti. Ennél még alacsonyabb, 20 361 darab a már el is indult gyűjtőszámla-hitelek darabszáma. Mivel azonban az eddig belépő devizahitelek az átlagnál jellemzően nagyobb összegűek (9,0 millió forint), állományarányosan becsléseink szerint a jogosultak 6,5%-a élvezheti már az alacsonyabb törlesztőrészletet.

Közzétette a PSZÁF az árfolyamrögzítés rendszerében részt vevő devizakölcsönökre vonatkozó legfrissebb, júniusi statisztikáit. Az adatok szerint június végéig 20 361 darab gyűjtőszámlahitelt nyitottak a jogosultak, vagyis ennyi devizahitel-szerződés esetében már egy forint számlán halmozódik a rögzített árfolyam (frank: 180, euró: 250, jen: 2,5 forint) fölötti törlesztőrészlet tőkerésze. Eközben a kamatrészt az állam és a bank fele-fele arányban elengedi. Az árfolyamrögzítés részleteiről további részletek itt. Az igénybe vevők 94,2%-a frankhiteles, 95,7%-uk pedig részvénytársasági hitelintézet ügyfele.

Megjöttek a friss adatok: hová tűntek a devizahitelesek?


A gyűjtőszámlahitelek állománya június végén 902 millió forintra rúgott. Ezt az összeget (ami valójában egy forinthitel) a következő években halmozódó összegekkel együtt az árfolyamrögzítés időszakát követően (legkésőbb 2017 júliusától) kell törleszteniük az adósoknak az akkor aktuális forinthitel-kamatoknak megfelelően. A frankhitelesek esetében az átlagnál nagyobb tartozás gyűlt eddig össze, hiszen arányuk ebben 97,5%.

Megjöttek a friss adatok: hová tűntek a devizahitelesek?


Az árfolyamrögzítésben már érintett devizahitelek állománya 182,7 milliárd forintot tett ki június végén. A frankhitelek aránya ebben 93,7%. A fenti adatoknál még érdekesebb az árfolyamgátban részt vevők darabszámának és összegének dinamikája: júniusban a gyűjtőszámla-hitelek darabszáma 88%-kal, a rögzített devizahitelek állománya 78%-kal emelkedett. Az átlagos hitelösszeg május végéig 9,5 millió forint volt, ez június végére 9,0 millió forintra csökkent.

Megjöttek a friss adatok: hová tűntek a devizahitelesek?


Az árfolyamgát április eleje óta élő rendszerében május végéig a bankok többségénél jellemzően a közszolgák élhettek az alacsonyabb törlesztőrészlet lehetőségével, azóta azonban a legtöbb bank már mindenkit befogad. Vannak azonban, akik a szabad felhasználású hitelek esetében élnek a törvény adta lehetőséggel, és számukra csak szeptember elejétől kínálják az árfolyamrögzítést. Ezt mutatja be bankonként a másfél héttel ezelőtti állapotot tükröző alábbi ábránk.

Megjöttek a friss adatok: hová tűntek a devizahitelesek?

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


Bár eddig összesen 20 361 darab gyűjtőszámlahitel indult el, ennél magasabb a szerződéskötők száma, hiszen a gyűjtőszámlahitel a szerződéskötést követően indulhat el. Június végéig összesen 27 252 szerződést kötöttek a devizahitelesek, aminek kétharmada júniusban került aláírásra. A növekedés tehát ebben is egyre látványosabb, a már belépők aránya azonban a jogosultak teljes számán belül azonban még így is viszonylag alacsony.

Megjöttek a friss adatok: hová tűntek a devizahitelesek?


A Portfolio.hu korábbi becslése szerint mintegy 614 ezer olyan devizahitel szerződés van Magyarországon, amely jogosult lehet az árfolyamrögzítésre, ami nagyjából 2800 milliárd forintnyi deviza jelzáloghitelt jelent. Ehhez a két adathoz viszonyítva eddig a hitelek mindössze 3,3%, illetve 6,5%-a esetében éltek az árfolyamrögzítés lehetőségével az ügyfelek (a szerződést már megkötők aránya pedig 4,4%). A Portfolio.hu által az elmúlt hetekben megkérdezett bankszakemberek a fenti alacsony számok ellenére továbbra is 50-80%-os részvételi arányt vár év végére, úgy vélik ugyanis, hogy az év második fele sokkal nagyobb érdeklődést hoz majd. Ennek bankokra és államra gyakorolt esetleges hatásaira (bankok: elmaradt kamatbevétel: állam: állami támogatás mint kiadás) a Portfolio.hu alábbi becslét adta.

Megjöttek a friss adatok: hová tűntek a devizahitelesek?


Az alacsony igénybe vételnek csak egyik oka lehet, hogy több banknál ekkor "érkeznek meg" a szabad felhasználású jelzáloghitelek, ennél ugyanis nagyobb szerepet tölthet be a tájékozódás időigénye. Utóbb lerövidítésében segít a Pénzcentrum.hu kalkulátora.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem