A nemzeti hatóságok által megvizsgált 562 fogyasztói hitelt kínáló honlap csupán 30 százaléka felelt meg az uniós fogyasztóvédelmi szabályoknak - közölte a Gazdasági Versenyhivatal honlapján kedden.
Az EU 27 tagállamán túl Norvégia és Izland is részese volt a vizsgálatnak. Egyedül Szlovéniában nem volt egyetlen megvizsgálható honlap sem.
A vizsgálat a fogyasztói hitelek körébe sorolta a folyószámla-, a hitelkártya-, a személyi- és a gépjármű hiteleket is, ugyanakkor nem vizsgálták a jelzálog hiteleket. A nemzeti hatóságok nem csak a bankok, hanem a hitelközvetítők honlapjait is nézték.
Magyarországon 16 honlapot vizsgáltak, ebből 11 nem felelt meg mindenben az uniós fogyasztóvédelmi szabályoknak. A legtöbb ilyen honlapot Belgiumban vizsgálták, szám szerint 93-at, ebből 89-cel volt gond. Ennél rosszabb volt az arány Cipruson, ahol 10 honlapból 10-et kell tovább vizsgálni mindaddig, amíg meg nem felelnek az előírásoknak.
A leggyakoribb problémák a következők voltak: a fogyasztói hitelt kínáló honlapon nem szerepelt sem a hitel kamata, sem pedig a teljes hiteldíj mutatója, illetve félrevezető információkat adtak a költségekről. Ilyen volt például az, hogy nem közölték: biztosítást kell kötni a hitelre.
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







