Figyelmeztető lövéssel állítottak meg a rendőrök egy késsel fenyegetőző nőt Budapesten.
Több állami intézmény is fizetéshalasztást kér a beszállítóktól, és csak jövőre akarja teljesíteni a kötelezettségeit - értesült az origo. A kormány célja ezzel, hogy biztonságba helyezze az idei költségvetést, ám ezzel közben a 2012-es büdzsét terheli meg.
Sajnáljuk, nem fizetünk év végéig, szíves megértését kérjük - ilyen tartalmú levelet küldött ki több állami intézmény, központi költségvetési szerv, kórház és állami cég a beszállítóinak. Ilyen levelet kapott a Budapesti Rendőrfőkapitányság partnere, valamint a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat beszállítója. A kormány ezzel elhalasztja a 2011-re tervezett kifizetéseket, hogy megóvja az idei költségvetést, ám nehezebb helyzetbe hozza a 2012-es büdzsét.
A portál megkereste a két említett intézet hatáskörébe tartozó Belügyminisztériumot, ahol úgy fogalmaztak, hogy "a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó költségvetési forrásokat felhasználó szervezetek a rendelkezésre álló forrásokat feladatcentrikusan, ütemezve és szabályszerűen használják fel. A hivatkozott levelekben az intézmények arról biztosítják szerződéses partnereiket, hogy a szerződéseikben vállalt kötelezettségeiknek eleget tesznek. A közüzemi számlákat határidőre kifizetik".
A portál azt is felidézi, hogy a beszállítók kifizetésének elhalasztása nem újdonság, tavaly év végén és idén év közben is élt vele a kormányzat. Ez viszont ellentétes a Fidesz korábbi ígéreteivel.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







