Szijjártó: nem élősködhetnek a hiteleseken

MTI
2011. szeptember 13. 16:17

Míg az uzsora-bűncselekmények esetében az üzletszerűség jelenleg alapesetnek minősül, addig a jövőben minősített eset lesz, s így egy uzsorázás is bűncselekménynek számít majd - ismertette a miniszterelnök szóvivője a büntető törvénykönyv (Btk.) tervezett szigorítását, amelynek tervezete két héten belül kerülhet a kabinet elé.

Szijjártó Péter kedden újságírók előtt azt mondta, véget kell vetni annak, hogy egyesek a kiszolgáltatott helyzetben lévőkön "élősködjenek".A szóvivő beszámolt arról is, hogy a tervek szerint egyértelműsítik az ügyész keresetindítási jogát, vagyis uzsoragyanús ügyekben az ügyész keresetet indíthat majd.

Elkészül emellett a koncepció arra vonatkozóan is, hogy - a szociális konzultáción született eredménynek megfelelően - a készpénzben nyújtott segélyezés aránya csökkenjen, a természetbeni segélyezésé pedig emelkedjen - közölte. Szijjártó Péter elmondta, az uzsora elleni hatékonyabb fellépést biztosító törvényjavaslat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban készül, és két héten belül a kormány elé kerül.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben az országvédelmi akciótervet ismertetve közölte: a kormány zéró toleranciát és "hajtóvadászatot" hirdet az uzsorások ellen. Azt mondta: kevés kegyetlenebb dolgot lehet elképzelni, mint amikor bűnözők arra szakosodnak, hogy a legszegényebbeket maradék értékeiktől is megfosszák, menekülésre kényszerítsék. Javasolta a Btk. módosítását a hatékonyabb fellépés érdekében, továbbá azt, hogy törvényben állítsanak korlátot a kölcsönszerződések magas kamatai elé, és 30 százalékos teljes hiteldíjmutató (THM) felett ne lehessen hitelt nyújtani. Kezdeményezte emellett a készpénzalapú segélyezés arányának csökkentését és a természetbeni segélyezés arányának növelését.

Újabb pofon a bankoknak: ez lehet a személyi kölcsönök veszte

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A THM tervezett maximális mértékével összefüggő újságírói kérdésre Szijjártó Péter kedden azt mondta: lehetséges, hogy a hitelkártyák esetében a nemzetgazdasági tárca egy differenciált álláspontot képvisel majd.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 13. 16:10
A Ferencvárosi Önkormányzat pályázatot hirdet a Ferencvárosi Média Nonprofit Kft. ügyvezetői posztjá...
Kiszámoló  |  2025. május 13. 10:54
A tegnapi hozzászólásokból az jött le, hogy rengetegen úgy gondolják, hogy mennyire olcsó az áram Ma...
Holdblog  |  2025. május 13. 07:49
Számos fociklub jut csődközelbe, egyesek konkrétan át is élik, vagy tulajdonosuk jut hasonló sorsra.
KonyhaKontrolling  |  2025. május 13. 07:45
Már rég nem újdonság a buy now, pay later fizetési séma, de most találtam egy terméket, ami több sze...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 13. kedd
Szervác, Imola
20. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 13. 18:36
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem