Csütörtök délben új történelmi csúcsára drágult a svájci frank a forinttal szemben. A frank erősödésének elsődleges oka az olasz helyzet, a jegyzések ismét a 233-as szint felett tartózkodnak.
Mindez úgy következett be, hogy az alpesi fizetőeszköz a csütörtöki kereskedésben folyamatosan történelmi csúcsa közelében tartózkodik az euróval szemben. A déli órákban 233,54 forintot is elkértek egy svájci frankért, ami új történelmi rekordnak számít.
A svájci frank ma délelőtti újabb mérsékelt erősödési hulláma összefügg
azzal, hogy a most közzétett olasz államkötvény aukciók vegyes üzenetet
közvetítettek: bár a vételi érdeklődés viszonylag kedvező volt, de az
aukciós hozamok jelentősen megemelkedtek, azaz az olasz államnak borsos
árat kell fizetnie a piaci alapú finanszírozásért. Az 5 éves
kötvényaukciós hozam (4,93%) 2008 júniusa óta a legmagasabb, míg a 15
papírnál kialakult 5,9%-os hozam történelmi csúcsnak számít. Az aukciós
eredményekre az euró kissé gyengült, míg a vezető részvényindexek
csökkenés felé mozdultak.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







