Ő a válság legújabb áldozata: mi lesz veled hitelkiváltás?

2011. május 20. 08:32 1 perc

Felfüggesztette kereskedelmi tevékenységét a hazai devizaalapú jelzáloghitel-kiváltási piac egyik vezető szereplője az UCB Ingatlanhitel Zrt. - írja a Világgazdaság.

A kedvezőtlen piaci körülmények miatt ideiglenesen felfüggesztette a hitelezést a BNP Paribas csoport magyarországi, jelzálog-hitelezéssel foglalkozó cége, az UCB Ingatlanhitel Zrt. A társaság közlése szerint bár komoly lépéseket tettek, hogy fenntartsák az üzleti tevékenységüket, azonban szakértői vélemények alapján mégis elkerülhetetlen volt a hitelezés felfüggesztése. A lépést egyúttal szervezeti átalakítás is követi, elsősorban létszámleépítés keretében.

Hogy meddig is tart a kényszepihenő, arról egyelőre nincsenek információk. A társaság közlése szerint a piaci körülmények pozitív változásáig biztosan nem fogadnak be új szerződéseket. A már folyamatban lévő ügyeket viszont a döntés nem érinti, amennyiben a hitelt július 15-ig sikerül folyósítani.

Nem az UCB volt egyébként az első hitelkiváltással foglalkozó cég, mely lehúzta a rolót. Korábban az AXA-val kapcsolatban kaptak szárnyra olyan híresztelések, miszerint gyakorlatilag megszűnt a társaságnál a lakáshitelezés.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29