17 °C Budapest

Így darálta be a múlt év a hitelesek jövőjét

Pénzcentrum
2011. február 3. 18:02

Jelzáloghitelezés A jövő tervezése helyett a múltból örökölt problémák megoldásának keresésével telt el a 2010-es esztendő a magyar lakossági hitelpiacon. A bankok csak a magasan átlag feletti hitelképességű ügyfelek kegyeiért versenyeztek, az ügyfelek jó része pedig messziről elkerült mindent, ami új hitel felvételével kapcsolatos. Így esett meg, hogy 2010-ben mindössze 384 milliárd forint jelzáloghitelt vettek fel a magyar családok, ami a két évvel korábbinak kevesebb, mint negyede. Döntően a devizahitelek átértékelődése miatt a lakosság banki adóssága mégis csaknem 10%-kal, mintegy 740 milliárd forinttal nőtt az év során - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) napokban közzétett decemberi hitelezési statisztikáiból.

Mielőtt a decemberi fejleményeket részleteznénk, érdemes egy pillantást vetni a hazai jelzáloghitelezés elmúlt hat évét bemutató két ábránkra. Jól látható, hogy a 2010-es hitelkihelyezés (384,4 milliárd forint) eltörpül a 2008-as csúcs mellett (1569,1 milliárd forint), de még a 2009-estől is 28%-kal marad el. Ezzel szemben viszont továbbra is jellemző, hogy nem csupán lakáscélra veszünk fel jelzáloghitelt: a szabad felhasználású jelzáloghitelek közel 40%-os arányt képviseltek tavaly.

 


Paradigmaváltással felérő változás történt ugyanakkor a hitelek devizanem szerinti megoszlásában: az alacsonyabb kamatszintjük miatt korábban szinte egyeduralkodó devizahitelek aránya még 2009-ben is 77% volt, tavaly azonban már a 25%-ot sem érte el az újonnan kihelyezett jelzáloghiteleken belül. Mint ismeretes, az év első hónapjaiban több bank sem nyújtott már frankhitelt, e gyakorlat aztán tovább szigorodott a március 1-jén illetve június 11-én életbe lépett körültekintő lakossági hitelezésről szóló kormányrendelettel. Augusztus közepével végül az új kormány megtiltotta az új devizahitelek esetében a jelzálogjog-bejegyzést, így a deviza alapú jelzáloghitelezésre keresztet vethettünk.

 


A jelzáloghitelezés szempontjából hagyományosan gyengének mondható december hónapban tranzakciós alapon 35,8 milliárd forinttal csökkent a lakosság hitelállománya, összességében azonban - az átértékelődések miatt - 17 milliárd forinttal nőtt. A devizahitelek esetében a nettó hiteltörlesztés ezúttal 44,7 milliárd forint volt, vagyis - kis egyszerűsítéssel - ennyivel több hitelt törlesztett a lakosság, mint amennyit felvett. A forinthitelek esetében nettó hitelfelvétel volt megfigyelhető, azonban jóval kisebb az előző hónapok átlagánál.

 


Utóbbi a magasabb törlesztési összeg miatt alakulhatott így, ugyanis az előző havinál egy hajszálnyival több (összesen 28,8 milliárd forint) új jelzáloghitelt vettek fel a háztartások. A devizahitelek nem tűntek el maradéktalanul: 1,9% volt az arányuk a kihelyezéseken belül, vélhetően a csekély összegben ugyan, de létező hitelkiváltások miatt.

 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)


Decemberben a szabad felhasználású jelzáloghitelek 40%-os arányt képviseltek az új jelzáloghiteleken belül. Ez az a hiteltípus, melyet a válságot megelőzően gyakorlatilag csak devizában vettek fel az ügyfelek.

 


Az újonnan felvett deviza alapú lakáshitelek kamatait már nem is közli a jegybank, a forint alapú lakáshitelek esetében pedig nincs számottevő változás a kamatemelési ciklus első két kamatemelése hatására sem a termékek hitelköltségében, mely decemberben átlagosan 9,7% volt.

 

 

Fedezetlen hitelek, betétek

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. június 17. 20:39
A Sztárbox élő showműsorában idén négy súlycsoportban csapnak össze a hazai sztárvilág képviselői: n...
Holdblog  |  2025. június 17. 09:49
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demag...
iO Charts  |  2025. június 16. 11:02
Az Games Workshop részvény (LSE:GAW) alapadatai, áttekintés A Games Workshop (LON:GAW) egy speciális...
Kasza Elliott-tal  |  2025. június 14. 20:19
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 18. szerda
Arnold, Levente
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?