23 °C Budapest

Ez lenne a kormány mentőcsomagja? Mutatjuk a részleteket

Pénzcentrum
2011. május 12. 08:22

A jelzáloghitelek problémáinak megoldására vonatkozó javaslatokat is közzétett "Otthonteremtési stratégiájában" a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ennek egyes elemei a korábbi sajtóhírekben már körvonalazódtak, ám ezúttal jóval konkrétabbak, ráadásul írásos formát öltöttek. Ugyan nem szól a dokumentum arról, milyen viszonyban állnak a javaslatok a Bankszövetség és a kormány között folyó tárgyalások jelenlegi állásával, a három fő üzenet egyértelmű: 1. a kilakoltatási moratóriumot fel kell oldani, 2. a frankhiteleseket átmenetileg védeni kell az árfolyam-ingadozásoktól (e lehetőség önkéntes igénybevételével az ügyfelek 30%-ánál számolnak), 3. a Nemzeti Eszközkezelő Társaság ötlete él: jól körülhatárolt feltételek mellett az intézmény bedőlt követeléseket és ingatlanokat egyaránt vásárolni fog.

A Nemzetgazdasági Minisztérium által közzétett dokumentum az otthonteremtési kérdéseken és a lakáshitel-piac fellendítésének mikéntjén túl a hitelpiac meglévő strukturális problémáival is foglalkozik. Míg előbbieket egy augusztusban véget érő konzultációra bocsátják, utóbbiak sorsát a kormány és a bankok között hamarosan véget érő tárgyalások miatt valószínűleg nem a konzultáció határozza majd meg. A stratégia mellékleteiben megjelent, a korábbiakhoz képest meglehetősen konkrét javaslatok három fő üzenet köré csoportosíthatók:

1. A fedezetek érvényesítésének hatékonyságát növelő lépések

A javaslat szerint a hiteladósok fizetési moráljának javítása és a rendszert finanszírozó befektetők bizalmának fenntartása érdekében fel kell oldani moratóriumot, a december 1-jétől március 1-jéig tartó időszakra szűkítve a kilakoltatási tilalmat. Az árverezés során ugyanakkor "megfontolandónak" tartják egy kvótarendszer kialakítását úgy, hogy egy egységesen érvényesülő mennyiségi korlátozással kellene korlátozni a kínálat mennyiségét, melyet aztán 90 napot meghaladó lejárt követeléseik összege alapján osztanának szét a bankok között. Mivel a dokumentum szerint a felgyülemlett túlkínálat csak átmenetileg indokol egy ilyen piactorzító szabályozást, a korlátozás előre meghatározott időpontban megszűnne. Úgy látják, a 90 nap feletti hátralékkal rendelkezők követeléseinek maximum 5%-át kellene negyedévente árverezésre bocsátani. A fentieken túl javasolják többek között a közjegyzői díjak mérséklését és a banki kölcsönszerződések közvetlen végrehajthatóságát is.

2. A meglévő hitelállományok minőségét javító intézkedések

A javaslat szerint a deviza alapú jelzáloghitelek árfolyamingadozását kompenzáló, állami garanciával támogatott forint áthidaló hitelkonstrukciót nyújtanának a bankok. A forintban kifejezett törlesztő részlet meghatározott, pl. 190 frank árfolyamszint feletti részére három éves futamidejű áthidaló hitelt adnának, egy új technikai hitelszámlán nyilvántartva ezeket. A különbözet megfizetésére az ügyfél 3 éves haladékot kapna. Három évig a tartozás annyival nőne, amennyit a forintgyengülés indokol, ezt követően pedig az áthidaló hitel törlesztési ideje az alapügylet jelzáloghitel futamidejének végéig tartana. Az áthidaló hitel kizárólag forint alapú lenne, 3 havi BUBOR plusz maximum 3%-os kamatfelárral. A kormány az áthidaló hitel visszafizetésére külön törvényben meghatározott garanciát vállal, az ilyen céllal nyújtott hitelek állományát pedig a bankok számára a bankadó alapjából levonhatóvá teszi. Elismerik: a forint- és euróhitellel rendelkezők számára ez nem jelent megoldást. Tartósan 220 forintos svájci frank esetén a rendszer 30%-os igénybevétel és 10%-os várható bedőlési ráta mellett 2,3 milliárd forintos éves költségvetési teherrel járna. A fentieken túl a javaslat szerint az újonnan folyósított deviza (euró) alapú hitelek esetében is egy önkéntes árfolyam-maximumot alkalmazhatnának a hitelnyújtók, mely felett az árfolyam-emelkedés hatásait teljes mértékben átvállalnák. Ennek költségeit a különadó összegéből részben vagy egészben levonhatóvá tenné az állam.

3. A Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) létrehozása és működtetése

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Egy már meglévő, követelés vásárlására jogosult állami társaságból jönne létre a NET, mely követelésvásárlás útján - e célból kibocsátott, a követelések vételárával megegyező összegű speciális államkötvényekért cserébe - megszerzi az eredeti hitelnyújtóktól a meghatározott feltételeknek megfelelő követeléseket és a fedezeti ingatlan zálogjogát. Az adós fennálló tartozásának megszüntetéséért cserébe megszerzi a fedezeti ingatlan tulajdonjogát is, ugyanakkor bérleti jogot illetve visszavásárlási jogot enged a korábbi tulajdonosnak. A program lényeges feltételeit jogszabály határozza majd meg, az eladásról a hitelező lesz jogosult dönteni. A program zárt időkeretben történő, egyszeri értékesítésre vonatkozó lehetőség lesz, és a részletesen meghatározandó belépési feltételeknek megfelelő, kizárólag természetes személyű kölcsönfelvevők esetében alkalmaznák. A rendszerbe csak azok a követelések kerülnének be, amelyekre vonatkozó kölcsönszerződést 2008. december 31. napjáig kötöttek meg, szerződés szerinti tőkeösszege pedig nem haladja meg a hitel kihelyezésekor megállapított ingatlanforgalmi érték 90%-át (vagyis nem volt túlzott kockázatvállalás), illetve ahol az adósok késedelme minimum 180 nap, a késedelmes összeg pedig minimum 200 ezer forint. 

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 1. 19:37
A BRFK mellett a Media1-hez is eljuttatta Pataki Tamás médiavállalkozó - a jelenleg engedélyeztetés...
Kasza Elliott-tal  |  2026. május 1. 17:09
Lett egy új cégem áprilisban, és rekord osztalékot kaptam.VáltozásokAutomatic Data Processing, Inc....
iO Charts  |  2026. május 1. 11:58
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Dino Polska részvény árfolyama a 2024-es szintek alá ese...
Holdblog  |  2026. május 1. 11:16
A történelem válságai rendre átírták, ki és miért vásárol műalkotásokat, de egy mindig biztos volt:...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem