23 °C Budapest

Futotta a luxusra a brutális uzsorásoknak

MTI
2010. április 8. 15:32

Három személyt fogott el a rendőrség a Hajdú-Bihar megyei Told községben, akik a gyanú szerint egy helyi házaspártól bántalmazással és zsarolással próbáltak pénzt kicsikarni korábbi tartozásuk fejében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata csütörtökön az MTI-vel.

Kelemen Éva rendőr hadnagy ismertetése szerint kedden a reggeli órákban a három személy egy toldi hat gyermekes hölgy lakására ment, akitől tartozását követelték. A sértettet súlyosan megfenyegették, élettársát pedig több alkalommal megütötték, hogy pénzt tudjanak kicsikarni tőlük.

Az egyik elkövető őrizetbe vételük után a rendőrségnek elmondta, hogy a sértettet és családját 2007. óta segítették élelmiszerrel, valamint hiteleztek is részükre, a tartozást pedig a családi pótlékból kellett törleszteniük. Amikor a tartozásuk felgyűlt, akkor a nő meghatalmazta az egyik elkövetőt azzal, hogy a takarékszövetkezetbe érkező családi támogatásaikat felvehesse.

A rendőrségnek tudomására jutott az is, hogy a gyanúsítottak Told településen több család részére is hiteleztek hasonló feltételekkel. A három személy az uzsorakölcsönökből befolyt pénzből jóval magasabb életszínvonalon élt, mint a település más családjai.

Az uzsorakölcsön ügyét tovább vizsgálja a rendőrség, jelenleg a három toldi lakos ellen súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás gyanújával indított eljárást a rendőrség, továbbá javasolták előzetes letartóztatásukat is.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 23. 21:29
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) álláspontja szerint nem sérti a szerzői jog...
Bankmonitor  |  2026. július 23. 16:10
András és felesége, Anita három éve vásárolt lakást Debrecen egyik zöldövezeti részén. A 32 millió f...
Holdblog  |  2026. július 23. 10:42
Nem feltétlenül ott élnek a legtovább egészségben, ahol az emberek egyébként a legtovább élnek. A ré...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?