15 °C Budapest

Veszteséges lehet idén a teljes pénzügyi szektor

Pénzcentrum
2009. december 18. 09:32

Az utóbbi idők leggyengébb évét produkálhatják a magyarországi pénzügyi vállalkozások az idén. Az első három negyedévben mindössze 1,6 milliárdos összesített adózott profitot ért el a szektor, és azt sem lehet kizárni, hogy az ágazat akár 2009 egészére vonatkozóan veszteséget mutat ki - írta a Világgazdaság.

A gyenge üzleti és pénzügyi teljesítményért több, helyenként egymást erősítő tényező is okolható. Az új kihelyezések növekedését például nagyban gátolta, hogy az egyik oldalról mind a gépjármű-, mind az ingatlanfinanszírozás iránti kereslet erőteljesen zuhant, másrészt pedig a banki finanszírozás visszaesésével párhuzamosan erőteljesen mérséklődött az újonnan kihelyezhető források mennyisége is.

Az épphogy csak pozitív eredményhez pedig nagyban hozzájárult, hogy az ügyfelekkel szembeni követelések minősége látványosan romlott. Utóbbi tendenciát mutatja, hogy a hiteleknél például az első fél év végén már megközelítette a 9 százalékot a nem teljesítő tételek aránya.

A kedvezőtlen körülmények ellenére a szereplők száma ugyanakkor nem csökkent, és a nem túl jó 2010-es kilátások ellenére sem kell arra számítani, hogy a pénzügyi cégek a közeljövőben tömegesen vonulnának ki a magyarországi piacról.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. február 28. 10:30
A házassághoz nem kell szerelem, és a szerelemnek semmi szüksége házasságra. Ha van olyan, aki ezen...
Bankmonitor  |  2026. február 28. 10:24
Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet B...
MEDIA1  |  2026. február 27. 20:07
Dénes Balázs leköszön az általa 2017-ben alapított és azóta vezetett, Berlinben működő Civil Liberti...
Buxelliott  |  2026. február 27. 09:12
 Erős támasz előtt az árfolyam, hamarosan felpattanás következhet.  
Erről ne maradj le!
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 1. 13:33
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem