4 °C Budapest

Milliós adóssággal vágnak az életbe a brit fiatalok!

2009. augusztus 18. 15:02

A most ősszel tanulmányaikat megkezdő brit egyetemisták akár 23 ezer font (7,2 millió forint) adósságot is felhalmozhatnak tanulmányaik végére.

Egy nemrég készített felmérés szerint a mai egyetemisták átlagosan 5 ezer fontnyi (1,5 millió forint) hitelt vesznek fel évente, ami az elmúlt évek átlagát tekintve növekedést mutat.

A hallgatói önkormányzatok szerint azonban egyes szakokon, illetve képzéseken még ennél is nagyobb adósságot halmoznak fel a diákok, azok költségigényessége miatt. Londonban akadnak olyan diákok is, akik 30 ezer fontos hiteltartozással vágnak bele a nagybetűs életbe.

Tavaly a hitelállomány átlagosan 10 százalékkal emelkedett a diákok körében, de Észak-Írországban még a 30 százalékot is meghaladta a növekedés. A skótok azonban úgy tesznek, mint ahogy a róluk szóló viccekből ismerjük őket: jóval kevesebb hitelt vesznek fel tanulmányaik finanszírozására, mint a többi szigetországi diák, átlagosan évi 2 ezer fontot.

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2025. december 21. 17:00
Az alacsony osztalékemelései miatt ritkán kerül be a Top 10-be, de a hozama jó, a chartja miatt pedi...
Bankmonitor  |  2025. december 19. 15:47
Az alapszámla jelenleg nem csak a szolgáltatások meghatározott körét kínálja ingyen, hanem még száml...
MEDIA1  |  2025. december 19. 15:06
Rékasi Károly, Sztárek Andrea, Csomor Csilla és Nyári Dia is igencsak kritikus dolgokat mondott.
Összkép  |  2025. december 19. 14:12
Az AI forradalom dübörög, Európa ébredezik, Amerika az identitására fókuszál, a közösségi cselekvőké...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 22. hétfő
Zénó
52. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 21. 20:17