7 °C Budapest

Másfélmillió embert fenyeget a teljes elszegényedés

Pénzcentrum
2009. augusztus 5. 09:17 2 perc

Leghamarabb 2010-ben kerülhet bevezetésre a magáncsőd intézménye, amely segítséget nyújthatna a fizetésképtelenné vált, teljes elszegényedéstől rettegő emberek számára.

A magáncsőd, vagy hivatalos nevén adósságrendezési eljárás az eladósodott, de nem teljesen vagyontalan családoknak jelenthet segítséget, azonban a teljesen vagyontalanokon viszont a szociális ellátórendszernek kell segítenie.

Gadó Gábor, az igazságügyi tárca szakállamtitkára szerint ez önmagában még nem oldaná meg a problémát. A korábbi tervekkel ellentétben nemcsak a munkanélküliek élhetnek a magáncsőddel, hanem azok is, akiknek bár van állásuk, de nem tudják tovább fizetni a hiteleiket, az azonban még nem eldöntött, hogy az adósok milyen köre vehetne igénybe csődvédelmet.

A tervezet szerint a magáncsődnek két altípusa lenne, és az adós dönthetné el, melyiket választja. Az első a hitelezőkkel kötött megállapodáson alapul. Ebben az esetben az eljárás kezdetétől moratórium védi az adós vagyonát, akinek viszont tilos lenne új hitelt felvenni. A kijelölt vagyongondnok egyeztetne a hitelezőkkel, akik dönthetnek arról elfogadják-e a felkínált törlesztéseket, hozzájárulnak-e a tartozások átütemezéséhez. Ha a többség beleegyezik, a döntés kötelező valamennyiükre nézve.

A másik megoldáshoz nem szükséges megegyezés, ez az adós önkorlátozásán alapul. Ez esetben az adós az eljárás ötéves időtartama alatt a vagyongondnokra ruházza át a már meglévő és a jövőbeli vagyona feletti rendelkezési jogot.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A mindennapi élethez elengedhetetlenül fontos vagyontárgyak, az adós gyerekeinek ingóságai valószínűleg nem kerülnek a vagyongondnok rendelkezése alá, de például egy plazmatévéről vagy más luxuscikkről már le kell mondani. Ami a lakást illeti, mérlegelés kérdése, hogy maradhat-e az adós az adott ingatlanában, vagy szerényebb lakásba kell költöznie.

A törlesztési időszak öt év lenne, a végén pedig kérhetné a fennmaradt tartozások elengedését, amiről, ha a hitelezők nem fogadják el, bíróság döntene. Ezalatt az adósnak továbbképzéseken kell részt vennie, a felajánlott munkát el kell fogadnia.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?