A Nyugat-Európában és az USA-ban már régóta működő intézmény a "fenyegetett helyzetbe kerülő középosztálybeli, illetve alsó középosztálybeli családoknak" segíthet. Az indoklás szerint a bevezetést a háztartások eladósodottsága és annak gyors növekedése indokolja. A tervezet jelenleg még csak egy szakmai vitaanyag, ami változhat, és legkorábban áprilisban kerül a kormány, majd a parlament elé, és 2010-ben léphetne hatályba.
A nemrég elkészült tervezetben adósságrendezési eljárásnak nevezik a magáncsődöt, az Igazságügyi Minisztérium szerint azért, mert a magáncsőd kifejezést "megbélyegzőnek" találták.
A tervezet célja, hogy az adósságspirálba került családokat reintegrálják a társadalomba, valamint hogy a lakossági eladósodást csökkentsék, és segítsék a felelős hitelezői magatartás kialakulását. Hangsúlyozzák: nincs olyan jogintézmény, amely önmagában megoldaná a problémákat, ez csupán a kezelés egyik lehetséges eszköze.
A magáncsőddel azok az adósok élhetnek, akiknek van valamekkora vagyonuk, büntetlen előéletűek, és rosszhiszemű magatartásukkal nem akadályozták a hitelezői követelések érvényesítését. További feltétel, hogy az adós és a vele egy háztartásban élők csak tízévente egyszer kezdeményezhetnek ilyen eljárást. Viszont - a korábbi tervekkel ellentétben - nem csak a munkanélküliek élhetnek a magáncsőddel.
A tervezet szerint a magáncsődnek két altípusa lenne, és az adós dönthetné el, melyiket választja. Az első a hitelezőkkel kötött megállapodáson alapul. Ezt annak érdemes választania, akinek egy nagy hitelezője van. Ebben az esetben az adóst az eljárás kezdetétől moratórium védené a végrehajtástól. A hatóság által kijelölt vagyongondnok szervezésében az adós és a hitelezők közt egyeztetés lenne, ahol a hitelezők döntenek, hogy hozzájárulnak-e a tartozások átütemezéséhez.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A másik megoldáshoz nem kell a hitelezők beleegyezése - ez az adós önkorlátozásán alapul. Ebben az esetben az adós az eljárás ötéves időtartama alatt a vagyongondnokra ruházza át a vagyona feletti rendelkezési jogot. A vagyongondnok pedig ebből először kifizeti a tartozások 25 százalékát, majd az adós befolyó jövedelmeiből folyamatosan törleszt öt évig.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







