-5 °C Budapest

Megéri kitakarítani - milliós kincs a szemétben

2009. július 20. 14:02

Valóságos kincsre bukkant az a New York-i takarító, akire egy elhunyt házának kitakarítását bízták rá.

Öt évvel ezelőtt Nick DiMola Queens-i cégét bízták meg azzal, hogy takarítsa ki a felgyűlt lomot az absztrakt művész, Clinton Hill SoHo-i házából. A férfi ugyan ingó és ingatlan vagyonát élettársára, Allen Tranre hagyta, ám néhány hónappal később ő is meghalt, így a pár tulajdona a barátokra szállt. Ők egy nonprofit alapítványt hoztak létre, hogy elszállítsák a megmaradt értékeket a lakásból.


Fotó: Costanza for News

Az alapítvány 2004 októberében bízta meg DiMola cégét azzal, hogy a szükségtelen lomot takarítsa el a lakásból és a pincéből. Egy hordót azonban - tévedésből - szemétnek nyilvánítottak, amit DiMola el is szállított abba a raktárba, ahová évek óta vitte a takarításokból megmaradt lomot.

Mikor öt évvel később belenézett a hordóba, meglepetésére régi szobrokat és edényeket talált bennük. A műkincsek i.e. 300 és i.sz. 500 között készültek, némelyik a maja birodalomból származott. Az első becslések szerint a kincs értéke mintegy 16 500 dollár, vagyis 3,3 millió forint.

Bár az örökösök nem szánt szándékkal hagyták a lakásban a hordót, semmit sem tehetnek, mivel ők maguk adtak szerződésben engedélyt a "szemét" eltakarítására.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 13. 14:39
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) új szakmai elismerést hozott létre A hónap sajtódíja...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
Holdblog  |  2026. január 13. 09:53
Ahogy elindul egy ország a gazdasági fejlődés útján, akkor az demokratizálódásban fog lecsapódni - g...
MNB Intézet  |  2026. január 13. 09:28
A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt és túl kevés i...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?