A takarékszövetkezeteknél ebben az évben éppen a tradicionálisan erős lakossági betétgyűjtés területén érzékelhető csökkenés, háztartási betétállományuk ugyanis májusra csaknem 4 %-kal volt alacsonyabb az év végi szintnél - derül ki a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) legfrissebb adataiból.
A betétgyűjtés terén a kereskedelmi bankok sem igazán remekeltek májusban, de itt az állomány így is majdnem 1 %-kal bővült. Úgy tűnik, hogy a takarékok nem igazán tudták kihasználni a válság hatására fokozódó megtakarítási kedvet. Ennek oka nyilvánvalóan részben az lehet, hogy a takarékok érzékelhetően kevésbé szálltak be a betéti kamatok terén kialakult versenybe.
Más téren is mintha külön pályán versenyeznének, mint a bankok, a jövő pedig akár igazolhatja is az eltérő stratégiát. A hitelezés ugyanis növekedést hozott a takarékoknál 2008-hoz képest az idei első öt hónapban. A céges hitelállomány ebben az időszakban 4 %-kal bővült, szemben a kereskedelmi bankoknál tapasztalható 0,3 %-os visszaeséssel.

A magánszemélyek is több kölcsönhöz jutottak, bár az 1,1 %-os növekedés legfeljebb a kereskedelmi bankoknál kimutatott 1,8 %-os csökkenéshez képest érdemel akár említést is. Az értékeket persze jelentősen befolyásolja, hogy a takarékoknál minden téren sokkal alacsonyabb a deviza aránya, az állomány alakulása tehát kevésbé kitett az árfolyamoknak.
A takarékok tavalyi auditált eredménye (amit most tett közzé a PSZÁF) a 2008. évinél 4,9 %-kal lett kisebb, miközben a kereskedelmi bankoknál a profitvisszaesés 21,9 %-os volt.
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







