8 °C Budapest

Új támogatási programot indít a FŐGÁZ

2009. július 13. 13:32

2009. július 13-án a Fővárosi Gázművek Zrt. és négy kerületi önkormányzat polgármesterei illetve alpolgármesterei ünnepélyes keretek között írták alá az önkormányzati épületek fűtéskorszerűsítését, és felújítási munkálatait támogató szerződéseket. A támogatási program keretében ezen fűtéskorszerűsítésekhez a Fővárosi Gázművek Zrt. visszafizetési kötelezettség nélkül, 1-1 millió forintot adományoz az önkormányzatoknak.

A FŐGÁZ a folyamatos és biztonságos földgázszolgáltatás mellett arra törekszik, hogy támogassa a műszaki-biztonság és a földgázszolgáltatás színvonalának növelését, valamint a korszerű fűtési rendszerek további terjedését. A társaság támogatási programjának keretein belül kiemelten fontosan kezeli a fővárosi önkormányzatok, és rajtuk keresztül a főváros lakosainak érdekeit szolgáló együttműködési lehetőségeket.

A FŐGÁZ - társadalmi szerepvállalási tevékenységeként- jelentős mértékű, az elmúlt nyolc évben több mint 260 millió forintos támogatást nyújtott az önkormányzatok és rajtuk keresztül a fogyasztók részére. A társaság ezirányú tevékenysége 2009-ben is folytatódik.

Az új támogatási program célja, hogy támogassa az együttműködéshez csatlakozó fővárosi önkormányzatok által kiválasztott intézmények épületeinek fűtéskorszerűsítési, felújítási beruházásait.

A FŐGÁZ a felajánlott 1 - 1 millió forintos támogatással azon önkormányzati épületek megújulásához járul hozzá, amelyek az adott kerület lakóinak a legfontosabbak, hiszen a takarékos, gazdaságos és környezetkímélő fűtési megoldások alkalmazása egyaránt szolgálja a lakosság, az önkormányzatok és a FŐGÁZ érdekeit.

JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A támogatási program első fázisában- négy önkormányzat (VII. kerület, XI. kerület, XIX. kerület, XX. kerület) csatlakozott a programhoz, az alapszerződések ünnepélyes aláírására 2009. július 13-án került sor Dr. Bakonyi Tibor, a Fővárosi Gázművek Zrt. vezérigazgatójának, valamint az érintett önkormányzatok képviselőinek jelenlétében.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. március 15. szombat
Kristóf
11. hét
Március 14.
Gátellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33