Kivonul a devizahitelezésből a K&H Bank! Már nem vesznek át új kérelmet

2009. július 3. 09:32

Az euró alapú szabad felhasználású jelzáloghitelek június 17-ei felfüggesztése után a mai naptól már devizaalapú lakáshitelt sem fogad be a K&H Bank. A bank szerint a mai makrogazdasági körülmények miatt nehezen kiszámíthatóvá vált a háztartások teherbíró képessége a mai naptól felfüggeszti a devizaalapú lakáshitelek befogadását.

A döntés az új kérelmekre vonatkozik, a folyamatban lévő ügyleteket a korábbi feltételek szerint bírálják el. Az ország második legnagyobb bankja ezentúl csak forint alapú hiteltermékeket kínál az ügyfeleinek.

A bank közleménye szerint folyamatosan figyelemmel kísérik a piaci eseményeket és szükség esetén ezekre igyekeznek időben reagálni. A pénzintézet úgy véli, hogy hosszú távon az ország és a lakosság is abban érdekelt, hogy a háztartások forint alapú hiteleket vegyenek fel.

A bank honlapjáról is letakarították a devizahiteleket (a kép nagyítható)

A forinthiteleket nem érintik az árfolyammozgások, aminek következtében az utóbbi hónapokban jelentősen romlott a háztartások pénzügyi helyzete. A bank a forinthitelek térnyerését várja az előttünk álló években, a lakossági ügyfelek számára az új államilag támogatott hitelek és a piaci feltételű forinthitelek ismét kedvező választási lehetőséget jelenthetnek.

Korábban: Tovább szűkít devizában a K&H

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 19. 15:51
Egyre több bankautomata van hazánkban, emellett a lakossági készpénzfelvételek összege is érdemben e...
Holdblog  |  2026. március 19. 14:46
A HOLD Minutes e heti részében Kovács Szilárd, a Palomar alap kezelője mondja el, hogyan kereskednek...
MEDIA1  |  2026. március 19. 13:53
Megerősítette Majka egy internetes újságnak, hogy már összeállt az újrainduló Heti Hetes szereplőgár...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 19. 20:58