Tegnap volt az utolsó nap, hogy rászorultsági alapon lehetett üdülési csekket kérelmezni, Az érintettek szerint a szabályok változatlansága miatt csak azok nem jutottak támogatáshoz, akiknek a legnagyobb szüksége lett volna rá.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) minden évben támogatást kínál a kedvezményes belföldi pihenésre. Ebben az évben az alapítvány honlapja szerint két és fél milliárd forint összegű üdülési csekkre pályázhattak az alacsony jövedelmű nyugdíjasok, a fogyatékossággal élők, a legalább két gyermeket nevelő munkavállalók és a szakiskolai tanulók. Az érintettek azonban sérelmezik azokat a feltételeket, melyek miatt egy sor rászoruló kiesik a támogathatósági körből.
Idén azok a családok juthatnak 40 ezer forintnyi üdülési csekkhez 15 ezer forint önrész befizetése mellett, ahol a kérelmező nem keres többet havi bruttó 100 ezer forintnál és legalább két kiskorút tart el. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének tagjai viszont sérelmezik, hogy eleve nem pályázhatott, aki gyesen, vagy gyeden van, illetve rendszeresen táppénzt, illetve szociális járadékot kap, sőt az sem, akit tavaly támogatott az MNÜA. A kiírás életszerűtlensége miatt a nagyjából 140 ezer nagycsaládnak csupán egy szűk, néhány ezres rétege juthat támogatáshoz.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







