A lakáshitel rendszer szigorítása nem érinti a régi ügyfeleket, így viszont az idei évben csak kevesebbet takarít meg az állam a megszorítással. 2009-ben körülbelül 17 milliárd forint lehet a spórolás, jövőre azonban már 40-50 milliárd, később aztán egyre több.
A 2000 nyarán bevezetett rendszert többször bővítették, majd 2003-ban, két lépcsőben építették le a mai szintre, ám a korlátozások a korábban felvett kölcsönök támogatását nem érintették. Bajnai Gordon, az MSZP-SZDSZ miniszterelnök-jelöltje, a lakástámogatások kezeléséért is felelős önkormányzati miniszter a többi közt a lakásépítési kedvezmény (a szocpol) és a kamattámogatás "felfüggesztéséhez" kérte a szocialista és a szabad demokrata frakció támogatását csütörtökre véglegesített politikai nyilatkozatában.
A nyilatkozatban július elsejei határidőt jelöltnek meg a lakástámogatások felfüggesztésére. Ez azt jelentheti: azt követően már nem lehet támogatott hitelt vagy lakásépítési támogatást igényelni. A nyilatkozat két konkrét területet említ - a kamattámogatást és a szocpolt, de az nem derül ki belőle, hogy csak példaként vagy konkrétan ezekre vonatkozna a felfüggesztés.
A tervek és az eddigi gyakorlat szerint mindenesetre támogatott hitel vagy szocpol akkor is jár majd, ha a kérelmet a bank június végén (a határidő előtt egy nappal) "fogadja be". Ehhez viszont szükség van az alapfeltételek teljesítésére, leginkább meg kell lenni a lakás vásárlásáról szóló szerződésnek vagy az építési tervdokumentációnak.
A korlátozások most nem járnának jelentős költségvetési megtakarítással. A szigorítások összesen 17 milliárd forint megtakarítást hozhatnak az idén, a lakástámogatásokra elkülönített teljes keret 205 milliárd forint. Az összeg felét a korábban felvett hitelek támogatására költi el az állam.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Egyéb szigorítás: 13. havi nyugdíj! Búcsú a második részlettől?
A korlátozás első körben leginkább a közvetlenül kifizetett lakásépítési támogatás, vagyis a gyermekek után járó szocpol és a félszocpol esetében jár nagyobb spórolással. Az idén e két támogatásra 37,3 milliárd forintot terveztek költeni a büdzséből - a lakásépítések számának mérséklődésével egyébként is az összeg csökkenésére lehetett számítani.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







