19 °C Budapest

KDB: kirobbanó növekedés a lendületét vesztett piacon (x)

Pénzcentrum
2008. március 20. 08:00

Az a felelős bankár, aki az ügyfélnek annyi hitelt ad, amennyi lehetővé teszi a cég optimális és biztonságos fejlődését. Ez nem feltétlenül annyi, amit a cég eredetileg kér - vallja Dr. Kovács Levente, a magyar piacon egyedülálló növekedést felmutató KDB Bank (Magyarország) vezérigazgató-helyettese. A siker záloga a megfontolt üzletpolitika és partneri bankár szemlélet.

Sokan gondolhatják, hogy méretei miatt - a néhány évvel ezelőtt alacsony piaci részesedésről induló - KDB Bank könnyen számolhat be sikerekről.

2007-ben a mérlegfőösszegünk 74, az adózás előtti nyereségünk 134 százalékkal haladta meg az előző évit. Mindkettő többszörösen felülmúlja a hazai bankrendszer tavalyi növekedését. Magyarországon a rendszerváltozást követően ilyen méretű bővülésre a kereskedelmi bankok körében talán nem is volt példa. Ma, amikor a bankok egymás sarkára taposnak, hogy piacot hódítsanak el, lényegében minden százalékpontnyi részarány-bővülés óriási sikernek számít. Mi pedig tavaly az univerzális nagybankokkal versenyezve voltunk képesek lényegében minden szegmensben növelni részesedésünket. Az adózás előtti nyereség és a mérlegfőösszeg együttes növekedése a stabilitás biztos jele, s ezzel figyelemre méltó teljesítményt tettünk le az asztalra. A kiéleződött versenyben, a komplikált makrogazdasági helyzetben felmutatott eredmények átgondolt, kemény munkát és innovációt tükröznek - és csakis szigorú, ügyfélközpontú közelítéssel voltak megvalósíthatóak.

Aligha találunk olyan bankot, amely ne azt állítaná magáról, hogy a legmesszebbmenőkig ügyfélközpontú.

Az, hogy ki az ügyfélközpontú, a gyakorlatban dől el. A bankárnak felelősséget kell éreznie ügyfele gazdasági sikereiért. Az a felelős bankár, aki annyi hitelt ad ügyfelének, amennyi a cég biztonságos és optimális növekedéséhez szükséges. Ezt felületes kapcsolatból, nagyüzemi működésben megítélni nem lehet. A mi erősségünk, hogy rákoncentrálunk az ügyfélre. Megismerjük üzleti működését, és a külső látószögnek köszönhetően objektíven látjuk növekedési lehetőségeit, terveit. A bank csak akkor sikeres, ha ügyfelei is azok. Ez a közelítés áll hozzám a legközelebb, s ez a mentalitás jellemző az anyabankunkra is. Nekünk nem a passzív kiszolgálás, hanem proaktív közreműködés a feladatunk. Kkv-ügyfeleinknek olyan termékkört kínálunk, ami támogatja a cég növekedését, fejlesztését és általában a nagyvállalati kiszolgálás sajátja. Például a faktoring mellett forfait-szolgáltatást is kínálunk, segítünk az államilag támogatott konstrukciók optimális felhasználásában, a díjmentes hiteltanácsadás keretében az ügyfeleink számára legjobb finanszírozási szerkezetet alakítjuk ki, hozzáférést biztosítunk direkt treasury ügyletekhez. Így jelen vagyunk a vállalkozások életciklusának stratégiai pontjain, a tartós növekedésben kulcsfontosságú méretváltozások pénzügyi megalapozásában. Nyilvánvaló, az ügyfél akkor lesz elégedett, ha azt tapasztalja, a kiválasztott bank pénzügyi szolgáltatásai a cég növekedésére pozitív hatással vannak.

Az említett növekedés a mai piacon nem valósítható meg egyszerűen. A tavalyi jelzáloghitelezési válság hatására az egész világon a hitelezés szigorodásával, lassulásával számolnak az elemzők.

Az a vállalkozás, amelyik jó teljesítményt nyújt és megalapozott pénzügyi tervek alapján fejlődik, a jövőben is biztosan kap hitelt. Kétségtelen, van olyan réteg, amelynek gazdasági bizonytalansága folytán a hitelhez jutása nagyban függ az aktuális makrogazdasági helyzettől. Ha az általános piaci helyzet romlik, akkor bizony e vállalkozói csoport hitelfelvételi lehetőségei szűkülnek.

Sokfelől hallani, hogy a külföldi tulajdonosok az új helyzetben a korábbinál erősebb kontroll alatt kívánják tartani magyar banki érdekeltségeiket. Mekkora a KDB önállósága?

A magyar leánybank menedzsmentje hazai ügyekben szabadon dönt. Ez összefüggésben van anyabankunk terveivel, mely szerint régiós központtá fejleszti budapesti intézetünket. A KDB azon kevés nemzetközi nagyvállalat közé tartozik, amely nem viszi ki a megtermelt nyereséget Magyarországról, sőt támogat a további fejlődés finanszírozásában is. A visszaforgatott nyereség lendületet ad a munkához. A cél pedig, hogy a KDB középtávon stabil univerzális középbank legyen Magyarországon. Saját növekedésünk alapvető üzenet, hogy partnereinknek is átadhassuk a lendületet.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 10. 18:25
Rendkívüli tisztújító taggyűlést tartott az IAB Hungary, ahol új szakembert választottak a digitális...
Holdblog  |  2026. június 10. 12:01
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság már a kezdő sípszó előtt történelmet írt. Először rendez három or...
Bankmonitor  |  2026. június 10. 08:44
Évente tízezrek mehetnek el egy bankszámlára úgy, hogy észre sem veszed. Anna 47 000 forintot fizete...
iO Charts  |  2026. június 8. 14:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Palantir részvény az elmúlt öt évben +460%-ot emelkedett, de az...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 10. szerda
Margit, Gréta
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?