13 °C Budapest

Rekordmértékben késünk a hiteltörlesztéssel

Pénzcentrum
2008. január 3. 11:00

A Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR, leánykori nevén BAR-lista) adatai alapján emelkedett a problémás hitelek aránya, különösen a lakossági szektorban - adja hírül az MTI.

Vállalati hitelek

2007. harmadik negyedévében mérséklődött a vállalati lekérdezések száma, a 119 ezer lekérdezés még így is 14 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakában tapasztalthoz képest. Idén a szeptember bizonyult a leggyengébb láncszemnek annak ellenére, hogy az elmúlt években mindig ez a hónap hozott fellendülést az enyhébb nyári hónapok után.

Mindemellett visszaesett az új kihelyezések darabszáma is, ugyanakkor ezek volumene 90 milliárd forinttal emelkedett. A KHR szerint ennek oka az, hogy a növekedést teljes mértékben az úgynevezett nagyhitelek generálták. Az adatok szerint a forinthitelek arányának csökkenése tovább folytatódott, s a svjáci franké ismét megközelítette a 10 százalékos határt.


A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének legutóbbi adatai szerint 2007 harmadik negyedévében a kis- és középvállalkozások hiteleinek állománya emelkedett, míg a mikrovállalkozások esetében csökkent az állomány. Októberben a bankszektor által a vállalkozásoknak összesen kihelyezett hitelének állománya 6380 milliárd forintot tett ki.

A KHR adatai szerint a késedelmes vállalati hitelek aránya már 2 százalék feletti, szeptember végén 2,3 százalékot tett ki. Ez pedig 2005 márciusa óta a legmagasabb érték. A 90 napon túl késedelmes hitelek aránya 80 százalékról 84 százalékra emelkedett. Ugyanakkor a 30-90 napos állományban csökkenést tapasztalatak, ami a KHR-t működtető BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. adatai szerint azt jelzi, hogy az új problémák megjelenési üteme lassult.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Lakosság

A lakossági lekérdezések területén a vállalati hitelekhez hasonló tendencia figyelhető meg. Az előző év azonos időszakához képest ugyan 100 ezer darabbal emelkedett a lekérdezések száma, a második negyedévhez képest azonban stagnálás volt tapasztalható. A szeptemberi enyhe emelkedés ugyanakkor arra utal, hogy a lassulás nem olyan egyértelmű.

A KHR-ben tárolt lakossági mulasztások száma néhány hónapja átlépte a 600 ezret, szeptemberben pedig megközelítette a 700 ezret, miközben tavaly decemberben ez a szám 548 ezer volt. Új mulasztási rekordok születtek mind havi, mind pedig negyedéves szinten. A harmadik negyedév során 20 százalékkal emelkedett a fennálló mulasztások száma, ami annak köszönhető a BISZ szerint, hogy kezd kiütközni a korábbi időszakokban tapasztalható egyre agresszívebb hitelezési gyakorlat következménye.


A PSZÁF adatai szerint is emelkedett a bankszektor minősítési kötelezettség alá eső portfoliója, a rossz hitelek állománya már meghaladta a 200 milliárd forintot 2007. szeptemberében. A problémamentes és rossz hitelek aránya ugyanakkor csak enyhe emelkedést mutat.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 23. 11:09
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete bejelentette, hogy helyettes vezetőjük, Perger István...
iO Charts  |  2026. február 23. 10:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Nem tudom, tisztában vagytok-e vele, de egy alapos fundamentális...
Holdblog  |  2026. február 23. 08:02
Ismert tőzsdei bölcsesség, hogy a buborékok kipukkanása általában nem akkor következik be a tőzsdéke...
Kasza Elliott-tal  |  2026. február 22. 16:53
Átnézem időnként, melyik osztalékrészvényt - amiket nem tartásra, hanem kereskedésre vettem - mikor...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 23. hétfő
Alfréd
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom