1999-ben kezdte meg működését a Linux Fund, mely azóta több mint félmillió dollár adományt osztott ki az ingyenes és nyílt forráskódú programok támogatására. A szervezetnek most sikerült feltámasztania a korábban már bevezetett hitelkártya konstrukciót, melynek segítségével a kártyabirtokosok költései járulnak hozzá az ingyenes szoftverfejlesztések támogatásához.
A Linux Fund Visa hitelkártyát korábban az MBNA adta ki, miután azonban a Bank of America felvásárolta a céget, megszűnt a plasztik. Egészen mostanáig kellett várni a feltámadásra, mely némi újítást is hozott a termékben.
A co-branded konstrukció keretében leegyszerűsítve arról van szó, hogy a kártyabirtokosok költései után a Linux Fund bizonyos százalékot megkap és ezt oszthatja ki az ingyenes programokat fejlesztők között. Az újítás most az, hogy a kártyabirtokos kérheti az általa generált összeg egy részét, azaz igényt tarthat egyfajta cash-backre az adomány rovására.
A Linux Fund illetékesei szerint várhatóan a kártya jellege és a mögötte álló tömeg attitűdje miatt nem sokan akarnak majd maguk számára visszatérítést, de azért örülnek, hogy egy apró innovációval sikerült visszavezetni a piacra a plasztikot.
A szoftverpiacon a network-hatás miatt természetesen alááshatatlan a Microsoft vezető pozíciója, a nyílt-kódú programok serege azonban megfelelő finanszírozási háttérrel akár még komoly fejfájást is okozhat az óriáscégnek.
Hiába rakétázik a forint árfolyama, csúnya feketeleves várja azokat, akik így fektetik be a pénzüket
A cseh korona és a lengyel zloty árfolyama az elmúlt négy évben alig változott az euróhoz képest.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.
-
Az egészségbiztosítással megelőzhetjük a bajt és megőrizhetjük az egészségünket (x)
A megfelelő egészségbiztosítás nemcsak anyagi védelmet nyújthat, hanem az egészségügyi ellátások megszervezésében és finanszírozásában is segítséget adhat.







