Nem kevesebb mint 7 százalékkal nőtt a végrehajtási eljárás alá vont ingatlanok száma az Egyesült Államokban márciusban, melyért egyértelműen a másodlagos jelzálogpiacon uralkodó állapotok okolhatóak.
A Kongresszus a tegnapi nap folyamán döntött arról, hogy szükség esetén a kormány fedezi a károkat, hogy fenntartsa a bankrendszer stabilitását és megfékezze a válság továbbterjedését.
Emellett döntöttek arról is, hogy közel 20 milliárd dollárnyi pótlólagos forrást biztosítanak a pénzügyi óriáson, a Freddie Macen keresztül, amely a legveszélyeztetettebb hitelfelvevőknek biztosítaná a refinanszírozás lehetőségét a jelenleginél kedvezőbb kondíciók mellet.
Egy nappal a kongresszus bejelentése után Washington Mutual is közel 2 milliárd dollár elkülönítését jelentette be, melyet a korábbiakban már megállapított célokra használ majd fel, vagyis kedvezményes kondíciók mellett fogja a fizetésképtelenség szélén álló hitelfelvevők jelzáloghiteleit refinanszírozni.
Az intézkedésre A WaMu elnöke, David Schneider szerint azért van szükség, mert az árverezés nem áll érdekében sem a hitelezőnek, sem a hitelfelvevőnek, sem az annak szomszédságában élő lakástulajdonosoknak, ezért azt lehetőség szerint el kell kerülni.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






