7 °C Budapest

Borús jövő áll a bankok előtt

Pénzcentrum
2007. január 31. 10:15 1 perc

Mesterségesen magas árakat, valamint versenyellenes összejátszásokat tárt fel az Európai Bizottság a lakossági bankszektorban, és a bankkártyapiacon az Európai Unióban.

A bizottsági jelentés teljes szövege ma jelenik meg, azonban a leglényegesebb állítások már tegnap olvashatóak voltak a Financial Times hasábjain.

Különösen élesen marasztalta el a 2005 júniusában indított bizottsági vizsgálat a takarékszövetkezeteket, ugyanis az ezen hitelintézmények közötti szoros együttműködés versenyjogi problémákat vet fel.

A verseny gyengeségének egyik jelekén emelte ki a jelentés, hogy kevés ügyfél vált bankot. A Bizottság szerint ezt az intézmények olyan eszközökkel nehezítik, mint például számlazárási díj felszámolása, vagy egyes szolgáltatások más szolgáltatásokhoz történő kapcsolása.

A nagy kártyatársaságok (így például a Visa, vagy a MasterCard) is figyelmeztetést kapott, amely szerint Brüsszel a versenyjogot különösen eltökélten alkalmazza majd ebben a szektorban. Számos tagországban szemet szúrt ugyanis a bankközi jutalékok felszámolása.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Neelie Kroes versenyügi biztos által indított vizsgálat ugyanakkor nem tesz említést ezen díjak eltörléséről, sőt még csak a csökkentésükről sem rendelkezik annak ellenére, hogy a biztos korábban drasztikus lépésekről beszélt ezzel a területben kapcsolatban.

PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. november 7. 19:30
Meglepő a kép, ha időbeli és nemzetközi összehasonlításban nézzük a fontos makromutatókat. Milyen is...
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?