10 °C Budapest

Több a gépjármű-hitel

Pénzcentrum
2006. október 24. 11:30

A lakossági hiteleken belül nőtt a szabad felhasználású, és a gépjármű-hitelek aránya is. Ez utóbbi annak ellenére, hogy az autópiac stagnál, hiszen a Belügyminisztérium adatai szerint az első félévben összesen 105 389 új járművet helyeztek forgalomba, derül ki a PSZÁF felügyelt szektorokról szóló 2006 első féléves jelentéséből.

A lakossági hiteleken belül nőtt a szabad felhasználású, és a gépjármű-hitelek aránya is. Ez utóbbi annak ellenére, hogy az autópiac stagnál, hiszen a Belügyminisztérium adatai szerint az első félévben összesen 105 389 új járművet helyeztek forgalomba, derül ki a PSZÁF felügyelt szektorokról szóló 2006 első féléves jelentéséből.

A növekedésnek, amelynek valószínűleg nem lesz folytatása, több lehetséges oka is van. Az autópiac jelenleg nagyon telített, közel 700 kereskedővel a piacon. Az új akciós csomagok sokkal magasabb kockázatot hordoznak, mint a 3-4 évvel ezelőttiek. Pár évvel ezelőtt 40 százalékos önerőre volt szükség, míg ma van ahol ez 20 %, de akad ahol önerő nélkül is elvihetők az autók. Ugyanígy, ma már előfordulnak 120 hónapnál is hosszabb futamidejű hitelek.

A hitelező kockázatát tehát növeli, hogy egy ilyen konstrukcióban az ügyfél tőketartozása évekig magasabb, mint az eszköz piaci értéke. Ha visszavételre kerül sor, a gépjárművet várhatóan 2-3 hónap alatt tudják értékesíteni.

A pénzügyi vállalkozások előtt több út áll a jövőben várható csökkenés kivédése ellen. Az egyik lehetőség a PSZÁF jelentése szerint, hogy új termékeket vonnak be a portfolióba, vagy határon túl próbálnak meg terjeszkedni (a lehetséges célországok: Horvátország, Csehország, Szlovákia, Románia). A másik lehetőség, hogy az autókerekskedőket kapcsolják ki a folyamatból. A termékeket ekkor a pénzügyi vállalkozás a saját fiókjaiban tudja értékesíteni, vagy a Magyar Autóklubbal is köthet szerződést. A szakértők becslése szerint évente 50-60 ezer gépjármű adás-vétele történik a szabadpiacon, s ezen tranzakciók mintegy 30-50 százalékánál merül fel hiteligény.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. április 10. 13:32
A legtöbbünk szerint túl drága a bankolás Magyarországon, mégsem lépünk. Ha a számlaköltségek kerüln...
MEDIA1  |  2026. április 10. 10:01
Antal Adrián, aki a tavaly az Orbán-kormánnyal látványosan lepaktáló, majd emiatt pillanatok alatt ö...
Holdblog  |  2026. április 10. 08:11
Nagy port kavart amerikai tech-körökben a Citrini Research elemzése, egy fiktív, jövőbeli AI-válságg...
ChikansPlanet  |  2026. április 10. 08:00
Talán már elcsépelt kifejezés zöld forradalomról beszélni az energia területén, hiszen az elmúlt hús...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 15:29