Jogosak a fogyasztók panaszai az egyes pénzváltók inkorrekt magatartás miatt. Ezt Kósa Zoltán, a Magyarországi Pénzváltók Szövetségének elnöke is elismerte.
Jogosak a fogyasztók panaszai az egyes pénzváltók inkorrekt magatartás miatt. Ezt Kósa Zoltán, a Magyarországi Pénzváltók Szövetségének elnöke is elismerte - írja a Magyar Nemzet.
Az Elnök megoldásként nem a külső szabályozást látja megoldásnak, hanem, liberalizált piac miatt, a tájékoztatás hatékonyságának fokozását. Elmondása szerint elsorvadnak azoka pénzváltók melyek helytelenül, illetve megtévesztően tájékoztatják az ügyfeleket, valamint inkorekkt árfolyamot alkalmaznak.
Kósa Zoltán felhívta figyelmet arra, hogy minden esetben tájékozódjon a váltani kívánó ügyfél, a tényleges árfolyamokról, illetve a PSZÁF által kiadott engedély meglétéről (ennek minden esetben ki kell lennie függesztve jól látható helyre). Fontos megbizonyosodni arról is, hogy a pénzváltás után kaptunk-e bizonylatot, illetve azon a helyes adatok szerepelnek.
A pénzváltóknál meghirdetett kettős árfolyam rendszer legális. Azonban az, hogy a a pénzváltó kiemelten tünteti fel a kedvező árfolyamot és apróbetűvel írja oda, hogy pontosan mire vonatkozik, majd a jóhiszemű ügyfélnek a kedvezőtlenebb árfolyamon vált nem etikus dolog.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ráadásul a képet tovább rontja a nagyvárosokban és üdülőhelyeken működő illegállis pénzváltók, melyek nemcsak az ügyfeleknek de atisztességesen működni póbáló váltóknak is jelentős károkat okoznak.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








