Csapdában a magyar gazdaság - nem a régi "gyógyszerek" kellenek (CEMI)

növekedési áldozat nélkül is végrehajtható, mely egy sokkal versenyképesebb struktúrát hozhat.

Míg a 90-es évek végén Magyarország a közép-európai régió éllovasának számított, addig mára a sereghajtók közé tartozunk. A magyar adók jellemzően magasak, az adózás szerkezete nem korszerű. A foglalkoztatottság alacsony, a növekedés egyre jobban a fokozott eladósodásra épül. Egyre sürgetőbb, hogy megoldást találjunk a problémákra.

A magyar gazdaság több problémával is kénytelen szembenézni, melyek egymással is összefüggnek. A foglalkoztatási szint alacsony, a közterhek rendszere olyan, mely nem segíti a foglalkoztatás bővülését. A felső SZJA kulcs túlzottan magas, az adóalap túl szűk, az adózás túl koncentrált, az adófizetők 10%-a adja az adóbevételek 60%-át. A CEMI szakértői szerint az ÁFA felső kulcsának korábban 25%-ról 20%-ra csökkentése helyett lényegesen ésszerűbb lépés lett volna olyan adómódosító lépést tenni, mely a kínálati tényezőkre -így a foglalkoztatásra- van inkább ösztönző hatással (SZJA kulcsok és járulékok csökkentése).

Jelenleg a foglalkoztatási szint hazánkban kb. 7%ponttal van az OECD átlag alatt. Csak az átlag elérése kb. 500-600 ezer új munkahelyet jelenthetne hazánk esetében. A CEMI megvizsgálta, hogy melyek azok a területek, ahol érdemi "fejlődésre" van lehetőség, hol alacsonyak nagyon a foglalkoztatási arányok. Elsősorban a fiatal korosztály sorolható ide (15-24 év), ezen túl a fiatal nők, kismamák (25-34 év) valamint az idősek (55 év felett). Ha ezekben a csoportokban a foglalkoztatási szinte sikerülne az EU átlag szintjére emelni, már az is kb. 400 ezer fős növekedést jelentene a foglalkoztatottságban. Amellett azonban, hogy kevesebben dolgozunk egy másik probléma is van, mégpedig, hogy kevesebbet. Az átlagos szolgálati idő mintegy 6 évvel kevesebb, mint az OECD átlagában. Összességében tehát olyan aktív foglalkoztatáspolitikára, olyan intézményi változásokra van szükség, mely az említett csoportokra koncentrálva növeli a foglalkoztatottságot, emellett emeli a szolgálati időt. Becslések szerint 100 ezer új foglalkoztatott kb. 150-200 mrd Ft-nyi egyenlegjavulást okoz a büdzsében (a plusz bevételeken és az elmaradt támogatások pozitív hatásán keresztül), 80 ezer új foglalkoztatott a GDP növekedési ütemét 1%ponttal fokozza.

A foglalkoztatási problémák hatékony kezeléséhez természetesen a gyökerekig kell visszamenni. Az oktatás szerkezete jelenleg igen torzult hazánkban. Ez nem jelent mást, minthogy a felsőoktatásban a fiatal korosztály túlzottan nagy hányada vesz részt, a szakképzés aránya pedig alacsony. Jelenleg a fiatal korosztály 44%-a vesz részt a felsőoktatás rendszerében, és ez az arány fokozatosan emelkedik. A CEMI szerint az oktatás olyan típusú átalakítása szükséges, mely a munkaerőpiaci igényekhez rugalmasabban alkalmazkodik.

Az előbbi gondolatokból látható, hogy a gyorsabb növekedés, a költségvetési bevételek növelésének legfontosabb forrása a foglalkoztatás növelése lehet. Ennek egyik legfőbb ösztönzője egyrészt a terhek csökkentése és arányosabb elosztása, másrészt az aktív foglalkoztatáspolitika, az oktatási rendszer rugalmasabbá tétele. Az adóalapok szélesítése, az egyenlőbb közteherviselés ebbe az irányba mutatna. Jelenleg az adózók közel 44%-a minimálbérre vagy annál kisebb összegre bejelentve, és ők a jövedelemadó mindössze 2%-át fizetik. A legfelső 10% ezzel szemben a befizetések közel 60%-át adja.

A társadalombiztosítás rendszere nemcsak a nyugellátás, de az egészségügy oldaláról is átgondolásra szorul. A rendszere erősen túlterhelt. A megoldást nem feltétlenül több pénz pumpálása jelenti a rendszerbe, inkább a teljesítménymutatók bevezetése, a finanszírozás rendszerének átláthatóbbá tétele. Vadas László, a CEMI elemzője úgy véli, hogy nem feltétlenül a kevés pénz jelenti az alacsony szolgáltatási színvonal okát, inkább annak ésszerűtlen elosztása. A GDP arányos költés alapjában a magyar egészségügy nem marad el egy fejlett ország szintjétől.

Összességében a magyar gazdaság versenyképessé tétele a közterhek arányosabb és a kínálati oldalt jobban ösztönző strukturálása jelentené, ugyanakkor emellett a befolyó pénz felhasználását is hatékonyabbá kellene tenni. Az államháztartás reformja nem késleltethető tovább. A reform azonban nem kell, hogy kifejezetten fájdalmas legyen, ésszerű lépésekkel a növekedési áldozatok minimalizálhatók. Amennyire lehet, el kell kerülni azt a mechanizmust, ahol az egyensúlyi mutatók az árfolyam leértékelés miatt átmenetileg javulnak, de szerkezeti reformok hiányában tartós egyensúlyjavulás nem következik be.