16 °C Budapest
Régészeti ásatások, emberi csontvázmaradványok, amelyeket egy ősi sírban találtak.

Szenzációs felfedezés az ősmagyarokról: elképesztő, mik kerültek elő a 11 honfoglaláskori sírból + Videó

2026. március 20. 11:15

Újabb honfoglaláskori sírok kerültek elő Vas vármegyében, ráadásul nem mindennapi leletekkel. A régészek szerint két különböző közösség temetkezhetett ugyanarra a helyre.

Tizenegy honfoglalás kori sírt tártak fel a régészek a lukácsházi árvíztározó térségében egy friss kutatás során. A feltárás megerősítette a korábbi feltételezéseket: a területen egy kiterjedtebb temető húzódhat, amelynek további részei még feltárásra várnak - írta a Savaria Fórum. A munkát a Savaria Múzeum és a Magyarságkutató Intézet szakemberei végezték március elején, egy regionális kutatási projekt keretében. A vizsgálatok a Szombathelytől északra húzódó Borostyánkő út mentén zajlanak, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

Nem először kerültek elő itt régészeti leletek: 2008-ban már négy sírt feltártak a beruházások során. A mostani ásatás során a korábbi lelőhelytől keletre és nyugatra nyitottak új szelvényeket, amelyek egyértelművé tették, hogy a temető folytatódik. A feltárt sírok több szempontból is különlegesek. 

"A 2008-as síroktól nyugatra és keletre nyitottunk szelvényeket, és valóban folytatódik a temető. Érdekes, hogy a 2008-ban megfigyelt jelenségek ugyanúgy jellemzőek a most feltárt sírokra, megfigyelhető a temető két komponense, két eltérő hagyományú csoport temetkezett ide, szinte biztosan egyidőben, hiszen a sírok egy rendszerben vannak. Kulturálisan térnek el, más a tájolásuk, és a leletanyag jellege is eltéréseket mutat." - mondta el Sánta Barbara, a Savaria Múzeum ásatásvezető régésze.

Ahogy a cikkből kiderült, a 11 feltárt temetkezés közül többnél nehézséget okozott az agyagos talaj, amely nagyrészt lebontotta a csontmaradványokat. A korábbi leletanyagban előfordultak a klasszikus honfoglaláskori ékszerek, most jellemzően vaseszközöket tártak fel, de előkerült egy pentagramma vésettel ellátott bronz gyűrű, és egy gyermeksírban bronz fejdíszt is találtak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Sánta Barbara, a Savaria Múzeum ásatásvezető régésze a lapnak elmondta, hogy a temető a 10. század első feléből származhat, vagyis a honfoglalást követő időszakból. A pontosabb keltezést a leletek restaurálása után lehet majd meghatározni, ebben egy előkerült érme is segítséget nyújthat. A lelőhely stratégiai jelentőségű területen fekszik: egykori gyepűvidéken, amely a korai magyar állam határvédelmében játszott szerepet. A Borostyánkő út közelsége miatt már a honfoglalás előtt is lakott lehetett, később pedig a magyarok is fontos pontként hasznosították.

A kutatás ezzel nem zárult le: a régészek további vizsgálatokat terveznek. Talajradaros felméréssel szeretnék feltérképezni a temető teljes kiterjedését, emellett Gencsapátiban is újabb feltárás készül, ahol korábban egy vas tarsolylemez került elő szórványleletként.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. március 22. vasárnap
Beáta, Izolda
12. hét
Március 22.
A víz világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 21. 19:18