A nyár a legtöbb gazdi számára ma már nem teljes négylábú családtag nélkül – és szerencsére ezt egyre több helyen, már a vízpartokon is felismerik.
Korcsolyázz ingyen, kóstolj és élvezd az advent hangulatát: visszatér a Zamárdi Téli Korzó 2025 a Balaton-partra
December 20-tól február 21-ig ismét életre kel a Balaton-parti Zamárdi Téli Korzó, ahol ingyenes korcsolyapálya, élő zenés hétvégék, helyi borászatok és családi programok várják a látogatókat. A rendezvény célja, hogy Zamárdi a téli szezonban is vonzó turisztikai célpont legyen, nemcsak nyáron.
Ahogy beköszönt a hideg, Zamárdi a téli Balaton egyik legkedveltebb kikapcsolódási helyszínévé válik. A Téli Korzó a város Rendezvénypadján, a Balaton-parton kínál programokat december 20. és február 21. között, ingyenes korcsolyapályát, fűtött gyereksarkot a legkisebbeknek, valamint gasztronómiai különlegességeket a helyi borászatok és kézműves árusok jóvoltából.
A rendezvényt a Zamárdi Nyitva Vállalkozói Egyesület szervezi, a helyi vállalkozások és közösségek összefogásával, céljuk pedig, hogy a város egész évben vonzó turisztikai célpont legyen. A Téli Korzó a családokat, baráti társaságokat és a kikapcsolódni vágyókat egyaránt várja a téli hétvégéken.
A programkínálat idén is gazdag: a december 20-i nyitó eseményen karácsonyi halászléfőző verseny várja az érdeklődőket, december 31-én pedig pezsgős óévbúcsúztató délután zárja az évet. Január elején pótszilveszter és újévi szaunázás, január 17-én Pacalkirály, január 31-én pedig nagy közös forraltborozás színesíti a Téli Korzót. A rendezvény február 21-én farsangi záróbulival búcsúzik a látogatóktól.
A Balaton-parti környezet, a forralt bor, a meleg ételek és a téli hangulat minden évben vonzza a látogatókat, idén pedig különlegességként a legkisebbeket Manóműhely is várja. A Téli Korzó célja, hogy mindenki számára élménydús programokat kínáljon a téli hónapokban is, miközben a helyi közösségeket és vállalkozásokat is népszerűsíti.
Megérkezett az új sztár Veszprémbe: hónapokon át szervezték a gigantikus jövevény költözését + Videó
Új lakóval bővült a Veszprémi Állatkert: megérkezett Samu, az ötéves ázsiai elefánt bika, aki a Fővárosi Állat- és Növénykert gondozásából költözött át új otthonába.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








