Végleg elpusztult az ásotthalmiak egyik legismertebb kultúrtörténeti emléke, a Rózsa Sándor fájaként ismert idős tölgy. A hírt közösségi oldalán jelentette be Papp Renáta, Ásotthalom polgármestere,...
Már a Dunában is feltűnt a Rákos-patak olajszennyezése – Zugló felől érkezhetett a szivárgásNem állt meg a Rákos-pataknál az olajszennyezés: a vízbe került anyagot már a Dunában is észlelték. A hatóságok szerint a szennyezés forrása nem a XIII. kerületben, hanem feljebb, Zugló térségében lehet.
Január 28-án, szerdán reggel nagy kiterjedésű olajfoltot észleltek a Rákos-patak XIII. kerületi szakaszán, a szennyeződés pedig azóta továbbterjedt: már a Dunában is megjelent. A hírt elsőként a hir13.hu közölte, fotókkal dokumentálva az esetet.
A portál beszámolója szerint a szennyeződést a XIII. kerületi közterület-felügyelet észlelte, és haladéktalanul jelezte az illetékes katasztrófavédelemnek. Az eddigi információk alapján azonban a szennyezés nem helyben keletkezett.
A hir13.hu információi szerint a hatóságok úgy látják, az olajos anyag a Rákos-patak felsőbb szakaszáról, Zugló irányából érkezhetett a XIII. kerületbe.
Ezt erősítette meg Rózsa András, Zugló polgármestere is, aki közösségi oldalán arról tájékoztatott: a Mogyoródi út környékén fáradt motorolaj szivárgását észlelték a patak vizében. A jelenlegi adatok szerint a szennyeződés a csatornarendszeren keresztül juthatott a Rákos-patakba.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A katasztrófavédelem és az illetékes hatóságok vizsgálják a szennyezés pontos forrását és mértékét, valamint azt, milyen károkat okozhatott az élővilágban. Az ügy fejleményeiről további tájékoztatást ígértek.
Címlapkép: Facebook
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







