Javában zajlik az M1‑es autópálya bővítése. Most egy látványos videó mutatja be a munkálatok egyik legizgalmasabb fázisát: az éjszakai hídépítést.
Düledező 100 éves vályogházból álomotthon: fillérekből tett csodát a Hollandiából hazaköltöző fiatal pár
Tóth Rozi és holland párja, Onno éveket töltöttek Hollandiában, ahol fenntarthatóságot és ökogazdálkodást tanultak – de végül úgy döntöttek, mindezt a magyar valóságban akarják megvalósítani. Nógrád megye egyik legkisebb falujában, Szandán vásároltak egy százéves vályogházat, amit nem dózeroltak, hanem újjávarázsoltak. Ma már itt működik saját projektjük, a Terra Szanda, ahol a természetközeli életet, a gasztronómiát és az önfenntartást tanítják másoknak is.
„Túl punkok voltunk ahhoz, hogy benne maradjunk a rendszerben” - mesélte a We Love Budapest-nek Rozi, aki 19 évesen ment Utrechtbe tanulni, ahol szociológiát és politológiát hallgatott. Ott ismerte meg Onnót, a holland fiút, akivel később közösen kezdtek fenntarthatósági projekteken dolgozni.
„A 9-től 5-ig tartó irodai élet, a rövid gyes, az elméleti öko-oktatás – ez mind túl sima volt nekünk. Mi a gyakorlatban is meg akartuk élni, amiről az egyetemen tanultunk” – magyarázta Rozi, miért is költöztek aztán a holland farmról a nógrádi dombok közé. Onno ugyanis Hollandiában egy farmon dolgozott, ahol ehető rovarokat tenyésztettek – ez a jövő fenntartható fehérjeforrásaként indult, de a tömegtermelés logikája miatt ő is kiábrándult.
„Rájöttem, hogy igazi változás csak akkor lesz, ha visszatérünk a földhöz. A klímaszorongás nem elmélet – naponta érezzük a bőrünkön” – közölte. A pár végül Magyarországon döntött a letelepedés mellett. Szandán, a dombok között találták meg azt a házat, amiből ma a Terra Szanda központja lett.
Dózerolás helyett csoda: újjászületett a 100 éves vályogház
A több mint százéves vályogház romos állapotban volt, de Roziék nem lebontották, hanem életet leheltek bele. Hőszivattyút építettek be, természetes anyagokat használtak, és közben megőrizték a ház eredeti karakterét.
„Kilenc hónaposan padlót csiszolni nem egyszerű, de közben romantikus is volt. Ha hajnalban a kútról hozod a vizet, az nagyon odaköt a helyhez” – meséli Rozi, aki azt is elárulta, hogy a Terra Szanda ma már nemcsak otthon, hanem működő ökoprojekt is.
A tanyán fermentálás-, misokészítő- és pálinkafőző workshopokat tartanak, nyáron fine dining vacsorákat rendeznek saját terményeikből, emellett jógaelvonulásokat, parasztház-felújító és gyógynövényes kurzusokat is szerveznek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Onno mára teljesen beilleszkedett a helyiek közé. „A falu öregjeitől tanultam pálinkát főzni, most már hozzám hozzák a cefrét” – mondja mosolyogva.
Tervek: közösségi gazdaság és zöld jövő
A pár szeretné, ha a Terra Szanda a jövőben önálló gazdaságként is működne. Közösségi földbérlésben gondolkodnak, ahol zöldséget és gyümölcsöt termelnének éttermeknek és kosárközösségeknek.Emellett saját termékeket (méz, kimcsi, szárított gombák, lekvárok) is terveznek, és 2026 nyarától természetközeli esküvők helyszíneként is működnének.
„A természetben dolgozni egyet jelent az elfogadással. Nem mi döntünk, hanem a föld és az időjárás. Amit termelünk, az a közös munka gyümölcse – ezt az érzést szeretnénk átadni minden vendégünknek” – közölte még Rozi.
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







