Medvenyomokra bukkantak Nógrád vármegyében, Cserhátsurány közelében. A település polgármestere óvatosságra figyelmezteti a helyieket és a kirándulókat.
Egy Észak-Amerikából származó, rendkívül alkalmazkodóképes ragadozó terjedése miatt aggódnak a természetvédők a Dunántúlon. Az amerikai nyérc már több térségben megjelent, és a szakemberek szerint idő kérdése, hogy Zala után Somogy vizes élőhelyein is felbukkanjon.
Egyre komolyabb természetvédelmi kockázatot jelent a Dunántúl északnyugati részén az amerikai nyérc jelenléte. A vízhez kötött életmódot folytató kisragadozó Európában invazív fajnak számít, Magyarországon pedig az elmúlt években több régióban is megerősödtek az állományai. Bár Zalában egyelőre nincs hivatalosan igazolt előfordulása, a szakértők szerint a terjedése szinte borítékolható – és Somogy lehet a következő állomás - írta a Sonline.hu.
Robbanásszerűen nőtt az állomány
Az amerikai nyérc (Neogale vison) Észak-Amerikából származik, Európába elsősorban prémtenyészetekből kiszabadult példányok révén került. Kiváló úszó, gyorsan alkalmazkodik, és különösen jól érzi magát folyók, csatornák, árterek mentén. A Szigetközben az elmúlt időszakban robbanásszerűen nőtt a száma, innen indulhat tovább a nyérc Zala vármegye vízrendszerei felé – írta korábban a zaol.hu.
A természetvédelmi szakemberek szerint a zalai patakokkal, tavakkal és árterületekkel sűrűn tagolt táj ideális élőhelyet kínálhat a faj számára, ahonnan Somogy vizes élőhelyei már könnyen elérhetők.
Őshonos fajokat szoríthat ki
Az amerikai nyérc halakat, kétéltűeket, rágcsálókat és vízparti madarakat zsákmányol, jelenléte pedig komoly nyomást gyakorolhat az őshonos állatfajokra. Gyors szaporodása és rejtett életmódja miatt sokszor csak akkor derül ki a felbukkanása, amikor már érzékelhető állománycsökkenést okoz a környéken.
A szakértők hangsúlyozzák: nem az a kérdés, hogy megjelenhet-e Zalában, hanem az, mikor és milyen gyorsan tud alkalmazkodni a helyi körülményekhez.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A megelőzés kulcsszerepű
A természetvédelem egyik legfontosabb eszköze a korai felismerés. A lakossági észlelések, a célzott felmérések és a gyors bejelentések sokat segíthetnek abban, hogy az amerikai nyérc ne tudjon észrevétlenül elszaporodni. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont ezért a lakosság közreműködését is kéri az állat elterjedésének feltérképezésében.
A vidra nem szorul háttérbe
Bár felmerülhet a kérdés, hogy az amerikai nyérc veszélyt jelent-e a somogyi vidrákra, a szakértők szerint inkább fordított a helyzet. A tapasztalatok alapján ahol a vidra stabil állományt alkot, ott a nyérc ritkábban jelenik meg, mivel a vidra képes kiszorítani a legjobb partszakaszokról.
Somogyban a vidra továbbra is jól érzi magát: ezt bizonyítja az is, hogy a napokban Siófokon egy udvarban, egy autó alatt talált vidrakölyökhöz riasztották a vízimentőket. Az állat a Fehér Holló Vadmentő Alapítvány közreműködésével kapott ellátást, és a Petesmalmi Vidraparkba került.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







