A jászapáti vásár 2026-ban is minden hónap első vasárnapján lesz, ez alól a húsvéti hosszú hétvége sem kivétel, a mindenszentek napja viszont igen.
Még pár óra, és elstartol a vidék legnagyobb nyárvégi jelmezes időutazása, a Savaria Karnevál, amikor is tógás rómaiak és marcona gladiátorok lepik el a várost. Csütörtök kora délután még elég üres volt a Fő tér: az árusok többsége ki se pakolt, de néhány falatozó már nekiállt a sütögetésnek, mi pedig körbenéztünk, mennyiért lakmározhatunk idén.
Alig pihenhették ki az augusztus 20-i ünnepet a vidéki fesztiválokat járó kézművesek és árusok, máris újabb nagy rendezvényre készülhetnek. Augusztus 21–24. között Szombathelyre közel 100-120 ezer látogatót várnak: a nyugati határszél legrégebbi, római időkig lakott településén, Savariában ismét az időutazásé, a tógáké és a történelmi felvonulással egybekötött karneválé lesz a főszerep. Igaz, a hét elején még úgy tűnt, hogy a karnevál három és fél napjából legalább kettőt elmos az eső, most már csak a csütörtök esti karneválnyitóért és koncertekért kell izgulnunk.
A csütörtöki nyitónap kora délutánján – talán a beígért zivatar miatt – még elég csendes volt a Fő tér. Lakmározós helyből kevés akadt nyitva, de az első kürtőskalácsok és lepények már sültek a parázson.
Az árakon viszont rögtön megakadt a szemünk: sima lángos 1000 forintért? Bizony, igen.
Míg a Savaria Plaza oldalában a lakókocsis lángosozónál egy sima is 1500 körül mozog, addig a karnevál központi helyszínén közel ugyanennyiért (na jó, 2000 ft-ért) már sajtot és tejfölt is kapunk a tetejére. Nagy összképet még korai lenne levonni, de egyelőre úgy tűnik, az árak nagyjából a tavalyiakhoz hasonlóan alakulnak: a „kecskeméti” és „őrségi” lepények 2800–3000 forinttól indulnak, a kürtőskalács pedig 2500 körül mozog.

A repohár ára idén 600 forint – tavaly még csak 500 volt. A röviditalok 2 centiliteres adagját jellemzően 800 forintért mérik, legyen szó pálinkáról vagy akár máklikőrről. (Utóbbit idén biztosan kipróbáljuk.) Ami a sört illeti: a Sörtéren a legtöbb bódé még zárva volt, de néhány kézműves főzetet már lehetett kóstolni. A legolcsóbb 1400 forintba került, a legdrágább 2000 körüli áron csapolták.
Gazdasági nehézségek ide vagy oda: Szombathely idén sem éri be rövidebb karnevállal
A szervezők és a támogatók összefogásának köszönhetően 2025-ben is négynapos lesz a Dunántúl egyik legnagyobb szabadtéri rendezvénye. Pedig sokáig úgy tűnt, hogy a megszokott négy nap helyett idén csak hármat sikerül összehozni. A gazdasági nehézségek és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásainak bizonytalansága miatt a városvezetés végül plusz 13 millió forintot biztosított a rendezvényhez, így a teljes költségvetés nagyjából 160 millió forintra rúg. Ehhez még hozzájárulnak a szponzori támogatások is.
Pozitív példa viszont Boban Marković zenekara, a csapat a gazdasági nehézségek miatt, szinte jelképes fellépési díjjal vállalták az idei koncertet – köszönetképpen a városért és a karnevál szellemiségéért.

Így is több mint 300 program várja a látogatókat
A karneválnak idén tíz állandó színtere lesz (az Öreg Város Vására, a Borok Utcája, a Sörtér, a Kalandvár, stb.), de ennél is több kísérő helyszínre számíthatunk. Viszont nem minden hagyományos elem tér vissza 2025-ben: a folkudvar idén sajnos kimarad a programból, mivel az Ungaresca Táncegyüttes nem kapott rá támogatást. Alternatív megoldásként azonban a Szombathelyi Egyházmegye lép a helyére, és a Berzsenyi téren szervezhet kulturális programokat.
Az idei év egyik nagy újdonsága lesz viszont, hogy a szokásos tűzzsonglőrök produkcióját vízi és fényjáték egészíti ki, új szintre emelve az esti látványshow élményét. Az egész programot persze lehetetlen lenne felsorolni, de a nagyobb koncerthelyszínekről mi is csemegéztünk:
Augusztus 21. csütörtök
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- 19:00 Zsidó udvar - Rudraksha, Wagner-Holdosi Szabina és Wagner András duója
- 20:25 Fórum színpad - Savaria Szimfonikus Zenekar
- 21:00 Zsidó udvar - animasong - Shalom koncert
- 21:00 Sörtér - Other Generations (latin)
Augusztus 22. péntek
- 17:30 Fórum színpad - Boban Markovic Orkestar
- 17:40 Művészetek utcája - Savaria Szimfonikus Zenekar rézfúvósainak koncertje
- 18:00 Sörtér - Triász
- 18:45 Zsidó udvar - Ladies Of Soul Danics Dóra, Nagy-Bakonyi Boglárka, Ujvári Tímea, Gazdag János és Holdosi Attila.
- 20:00 Sörtér - Crazy Daisy Jug Band
- 20:15 Zsidó udvar - Gregor Bernadett - "Jó a rosszat elfeledni..." - zenés emlékezés Karády Katalinra
- 21:00 Fórum színpad - A GRUND - vígszínházi fiúzenekar
- 22:00 Sörtér - Culture Cuvée
- 22:15 Zsidó udvar - Kellene Kis Kert
Augusztus 23. szombat
- 15:00 Fórum színpad - Selah Vie
- 16:00 Sörtér - Rockmen
- 17:30 Zsidó udvar - Kalimpa - Gesztenyefa Palota, mesekoncert
- 17:45 Fórum színpad - Besh o droM
- 18:00 Sörtér - Paya and The Raptors
- 20:00 Sörtér - The Crazy Rogues
- 20:00 Zsidó udvar - Másik János szólóest
- 21:00 Fórum színpad - Péterfy Bori & Love Band
- 22:00 Sörtér - Rézeleje Fanfárosok
- 22:00 Zsidó udvar - Malek Andi Soulistic
Augusztus 24. vasárnap
- 16:00 Sörtér - Vadvágány
- 16:30 Fórum színpad - ISIS Big Band
- 18:00 Sörtér - Band of Streets
- 18:30 Fórum színpad - Duckshell
- 20:00 Sörtér - Akusztik Stand Up
- 2 1:00 Fórum színpad - Analóg Balaton
- 22:00 Sörtér - Jazz Nicholson Project
Lássuk azért, mit is jelent Szombathelynek a karnevál?
Bár ma már országszerte akadnak történelmi múltra építő fesztiválok, az elsők között egyértelműen a Savaria Történelmi Karnevál volt. Ami igazán különlegessé teszi, az a felvonulás: nemcsak hivatásos csoportok és hagyományőrzők, hanem Szombathely apraja-nagyja is beöltözik – a városlakók így maguk is részesei az ünnepnek – mesélte tavaly a HelloVidéknek Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Az ötlet még a ’60-as években született, az első történelmi felvonulást 1962-ben rendezték meg. Az Iseumi Szabadtéri Játékok Varázsfuvola-előadásainak szüneteiben Claudius császár hírnöke lóháton jelentette be, hogy másnap történelmi felvonulást tartanak. Akkor még sokkal kisebb volt, és egynapos, aminek a központjában a jelmezes felvonulás állt. Megelevenítették a város és a magyarság történetét: a római kori alapítástól egészen 1945. április 4-ig. A Savaria Karnevált ekkor néhány évig minden augusztusban megrendezték, aztán pénzhiány miatt a város véget vetett a maskarás felvonulásnak.

A karnevál iránti nosztalgia azonban olyan erős maradt Szombathelyen, hogy 2000-ben, a millecentenáriumi ünnepségek részeként újra megszervezték, és azóta minden évben – a Covid miatti két kihagyást leszámítva – augusztus végén tartják meg.
A karnevál ma is igazi húzóerő: Szombathely vendégstatisztikáiban az augusztus messze kiemelkedik a többi hónap közül, szinte teljes mértékben ennek köszönhetően. A VisitSzombathely hivatalos portálja szerint is évente 100–120 ezer látogató fordul meg a rendezvényen.
Címlapkép:Pais-H Szilvia
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







