A monori kisállatbörze, Magyarország egyik legnépszerűbb állatvására. A vásár nemcsak árusoknak és vásárlóknak lehet érdekes, hanem remek hétvégi családi programlehetőség is.
Elkerülte a dózert a mesebeli turistaház: így újítják fel a Pilis különleges turistaközpontját
Történelmi emlékhely, a magyar természetjárás ikonikus állomása, és a helyi közösségek leendő találkozótere – 2026 tavaszára teljesen megújul a Pomáz külterületén álló Tiszolczy-ház.
Augusztus elején a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága tette közzé a hírt: a Pilis szívében, a Kis-csikóvár délkeleti lábánál megkezdődött a Tiszolczy-ház felújítása. A korábban Hubertus-házként és Janda Vilmos kulcsosházként is ismert épület az 1920-as évek második felében épült vadászkunyhónak, egy szobával, konyhával és terasszal, eredeti tulajdonosa, Dr. Tiszolczy Lajos jóvoltából.
A ház a második világháborúban a helyi ellenállás egyik központja volt: Tiszolczy doktor itt bújtatott zsidó származású polgárokat, amiért posztumusz megkapta a Jad Vasem „Világ Igaza” kitüntetést és a Bátorságért Érdemjelet. A háború után államosították, majd az 1960-as évektől az Újpesti Természetbarátok Turista Egyesülete alakította át turistaházzá, a tetőtér beépítésével kulcsosház funkciót adva neki. Az épületet ekkor nevezték el Janda Vilmosról, az újpesti munkás-turista mozgalom egyik vezetőjéről.
Az egyesület fél évszázados működtetés után, 2016-ban átadta a házat a Pomáz Barátai Társaságnak, amely visszaállította a Hubertus-ház nevet, emléktáblát avatott Tiszolczy Lajos tiszteletére, és sürgős állagmegóvást végzett. 2021-ben a nemzeti park vagyonkezelésébe került az épület, amely azonban a COVID-járvány óta zárva állt, leromlott állapota miatt nem volt hasznosítható.
Most a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program támogatásával és saját forrásból teljes körű felújítás kezdődött. A tervek szerint új bútorzatot kap, a tetőtérben ismét matracszállás nyílik, és négy funkciót lát majd el:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- 25 fős kulcsosház-jellegű szálláshely,
- közösségi tér előadások, workshopok, túraállomások számára,
- hétvégi turistapihenő és ökoturisztikai információs pont,
- Tiszolczy Lajos emlékhelye.
A munkálatok befejezése és a megnyitó 2026 tavaszára várható, amikor a ház újra a Pilis egyik meghatározó túracélpontja és kulturális helyszíne lehet.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







